Világgazdaság

Budapest ismét a Top 10-ben!

Budapest kiemelkedően jó eredményeket ért el, és a 2007-es 24-dik helyezéséhez képest a 8-dik helyre ugrott a Union of International Associations (UIA) 2008-as éves rangsorában a legkedveltebb konferenciahelyszínek listáján - áll a Magyar Turizmus Zrt. közleményében

A szervezet három kategóriát különböztet meg, a rendezvények mérete, időtartama, illetve azok szervezői alapján. A UIA listája szerint Magyarország az A és B kategóriákban a 20-dik, a C kategóriában pedig a  21-dik helyet szerezte meg, összesen 175 konferencia vendégül látásával. Budapest mindhárom kategóriában a 8-dik helyen szerepel, 141 rendezvénnyel. 2007-ben Magyarország a 29-dik, Budapest pedig a 24-dik helyen végzett a világranglistán.

Szintén jelentős változás, hogy Magyarország 2008-ban 14 várossal szerepel a UIA rangsorában (Balatonalmádi, Balatonfüred, Budapest, Debrecen, Győr, Lajosmizse, Miskolc, Pécel , Pécs, Siófok, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém), míg 2007-ben Budapest mellett csupán Pécs került fel a listára.

A UIA frissen publikált adatai szerint 2008-ban az Egyesült Államokban, Franciaországban és Szingapúrban rendezték a legtöbb szervezeti konferenciát. A városok közötti versenyben Szingapúr, Párizs és Brüsszel állnak a lista élén. Az európai városok közül még Bécs (4-dik), Barcelona (5-dik), Genf (7-dik), Budapest (8-dik) és London (9-dik) szerepel a Top 10-ben.

A UIA-hoz folyamatosan érkeznek be információk a 2008-as rendezvényekről, ezért a jelenlegi adatok a - várható összes - konferencia körülbelül 87-90 százalékára vonatkoznak. A végleges adatok közzététele akár három-négy évet is igénybe vehet.

A szintén konferenciákat szemléző nemzetközi konferencia- és rendezvényszervező szövetség, az ICCA legutóbbi, májusban megjelent statisztikája alapján a magyar fővárosban összesen 95, ötvenfősnél nagyobb, legalább három nemzet részvételével tartott konferenciát rendeztek 2008-ban, s ezzel a hatodik helyen szerepel. A világranglistát továbbra is Bécs vezeti, de három év óta először kell osztoznia egy másik várossal, Párizzsal a prominens helyen. Az ICCA felmérése alapján világszerte 7475 konferenciát szerveztek tavaly, ez 800-zal haladja meg a 2007-es értéket.

ICCAVPOP BÉT - Napi események elemzések - Gazdaság és Pénzügy KSH Pénzügyi és gazdasági válság Pályázati forródrót Szurgut Gordon Brown Bajnai Gordon Rogán Antal turizmus UIA Budapest IMF Dávid Ibolya ITD Hungary Morgan Stanley Felmérések Auchan Elemzői vélemények Fodor Gábor Toyota repülés Részvénypiacok Google Inc. Szent-Iványi István herényi károly MSZP-ügyek Kondorosi Ferenc Deviza- és árupiac Microsoft KKV aloldal IMF-megállapodás utazás Magyar Posta Zrt. konferencia Piacbefolyásoló adatok bajnai-csomag Oszkó Péter