Világgazdaság

Bajnai a pozsonyi lapokban cikkezik: Kivénhedt szemléletmód

Bár voltak illúzióink, ma már tudjuk, az euro-atlanti integrációnk nem jelenti azt, hogy egy csapásra megszűnik minden vita országaink között - idézi Bajnai Gordonnak a pozsonyi lapokban közölt cikkét a Népszabadság.

Egymást segítve léphettünk a NATO-ba, az Európai Unióba. Együtt küzdöttük le az év eleji energetikai krízist. Együtt küzdünk Brüsszelben az új tagállamok speciális érdekeiért, az uniós fejlesztési forrásokért – hangsúlyozta közös eredményeinket a pozsonyi Új Szó és a Sme hétfői számában a magyar miniszterelnök.

Bajnai szerint az elmúlt hetek, hónapok történéseinek tükrében különösen fontos az, hogy a korábbiaknál is jóval erősebben hallassák szavukat az építő együttműködés hívei. „Közös történelmünk sokszor adott fájdalmas leckét: van vesztenivalónk!”tette hozzá.

„A kapcsolatok mostani állapotában triviálisnak hangzó dolgokat is újra ki kell mondani: Magyarországnak nincsenek területi követelései senkivel szemben. Mindenkor és minden körülmények között tiszteletben tartjuk Szlovákia szuverenitását és területi integritását. Aláírtuk a párizsi békeszerződést, tagjai vagyunk az EU-nak, a NATO-nak, az ET-nek, az EBESZ-nek. Minden országban vannak ostoba emberek, szélsőséges nézeteket valló csoportok, akik ezt megkérdőjelezik. De Magyarországon egyetlen egy parlamenti erő sincs, amely ezt az alapvetést ne fogadná el” – szögezte le írásában Bajnai Gordon.

Kifejtette: Szlovákia szövetséges, baráti ország, ám kormányában olyan szélsőséges erő van jelen, amelynek kivénhedt szemléletmódja mérgezi a szlovákiai politikai életet, olykor sajnos magával rántva a politikai elit egy részét is. Ez árt országainknak és közös érdekeinknek, a szlovákiai magyaroknak, a szlovák-magyar kapcsolatoknak, és a szlovákiai többségieknek is. „Számomra és valamennyi demokratikus magyar párt számára elfogadhatatlan, hogy bármely magyar kormányban helyet kapjon az SNS magyarországi ellenpárja, a szélsőséges Jobbik” – hangsúlyozta.

Pozsony Bajnai Gordon Új Szó Smer nyelvtörvény levél