A genfi központú szervezet visszautasította az Egyesült Államok azon vádjait, hogy az új Airbus repülőgépek kifejlesztéséhez adott kölcsönök egy összefüggő hitelezési program részei lennének, és hogy évtizedekre nyúlnának vissza. Ez megerősítette az unió azon álláspontját, hogy a legújabb széles törzsű gép – az A350-es – kifejlesztéséhez tervezett hitelnyújtás nem esik a WTO mostani döntésének hatálya alá. Így a Boeingnak más irányból kell támadnia az Airbus A350-es repülőgép kifejlesztéséhez nyújtott támogatások ügyében folytatott harc során, amely egy 70 milliárd dolláros üzletágért folyik.
A fejlesztési támogatások olyan fontosak az Airbus számára, hogy az EU feltehetően tovább folyósítja addig is, míg az ügy végleg le nem zárul. Ez arra kényszerítheti a feleket, hogy tárgyalásos úton egyezzenek meg arról, milyen mennyiségben lehet az adófizetők pénzével a légiipar szárnyalását támogatni. A tisztességtelen állami támogatások ügyében az Egyesült Államok által öt éve indított vita ezzel még korántsem ért véget, mivel közel hat hónap múlva az Airbus által benyújtott hasonló témájú beadvány kapcsán tesz közzé egy jelentést a világszervezet. Az Airbus azt kifogásolja, hogy az Egyesült Államok rengeteg támogatást nyújtott a Boeingnak a NASA-n és az Amerikai Export-Import Bankon keresztül, valamint több államban adókedvezményeket élvez a cég, és Japánból is jócskán érkezett fejlesztési támogatás. A távol-keleti ország a legújabb Boeing–787-es alkatrészeinek 35 százalékát gyártja.
A döntés óta több amerikai szenátor és kormánytag azt hangoztatja, hogy az Európai Uniónak távol kell magát tartania az Airbus működésétől, és felül kell vizsgálni minden olyan ügyet, amelyet az amerikai kormányzat kötött az európai repülőgépgyártóval. Ezzel szemben az Atlanti-óceán innenső partján még hallgatnak a kormányok. Ez egyfelől annak köszönhető, hogy a WTO a lényeges kérdésekben a Boeingnak adott igazat – a kérdések 30 százalékában –, a többit pedig egyértelműen elutasította. Másfelől nemcsak az uniót, hanem annak egyes tagországait is elmarasztalja a jegyzék, így nehéz egységes, mindenki által támogatott választ adni.
Összességében a Boeing csatát nyert, de a háború még csak most kezdődik. Várakozások szerint a Világkereskedelmi Szervezetnek az Airbus által beadott indítvánnyal kapcsolatos következő döntése a versenytársat marasztalja el a jövő év elején.
Ráadásul egy ilyen globális iparágban azt mondani, hogy egy Airbus „európai”, vagy hogy egy Boeing „amerikai” repülőgép, álszentség lenne. Míg a WTO végleges döntése meghozatalára készül a valaha volt legnagyobb és legdrágább ügye kapcsán, addig közgazdászok és iparági elemzők azt mondják, hogy a jogvita jelentősége elhalványult abban a világban, ahol az új gépeket egyre gyakrabban több ország részvételével építik. Továbbá, figyelembe véve azt a több tízmilliárdnyi adófizetői dollárt és eurót, amit bankoknak és autógyáraknak adtak a kormányzatok az Atlanti-óceán mindkét partján az elmúlt év során, képmutatás lenne éppen pont a repülőgépgyártók „légi háborúját” elmarasztalni.
A Boeing 2008-ban veszítette el az üzletet az Airbusszal szemben. Akkor az amerikaiak fellebbeztek, és sikerült is elérniük, hogy újra kiírják a pályázatot.
A sors iróniája, hogy az Airbus és a szintén amerikai Northrop-Grumman közösen indult a tenderen, és vállalta, hogy Alabama államban szerelik össze a gépeket.
Ezzel a Boeing és az Airbus vitája máris „polgárháborús” helyzetet teremtett az érintett államok szenátorai között.
A Boeing 2008-ban veszítette el az üzletet az Airbusszal szemben. Akkor az amerikaiak fellebbeztek, és sikerült is elérniük, hogy újra kiírják a pályázatot.
A sors iróniája, hogy az Airbus és a szintén amerikai Northrop-Grumman közösen indult a tenderen, és vállalta, hogy Alabama államban szerelik össze a gépeket.
Ezzel a Boeing és az Airbus vitája máris „polgárháborús” helyzetet teremtett az érintett államok szenátorai között.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.