BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éhségsztrájkkal szereznének pénzt a kórházak

Egyre súlyosabb lépésekkel kívánják fölhívni a döntéshozók figyelmét az egészségügy szakmai szervezetei az ágazati pénzhiányra. Mivel az új finanszírozás bevezetése után számítások szerint a korábbi hónapok 80 százalékának megfelelő juttatást kapnának az egészségpénztártól, annak azonnali kiegészítését kérik.

Noha a múlt heti kormányfői találkozáson hiába kérték: Bajnai Gordon szabadítsa föl számukra a válság miatt zárolt 13,5 milliárdot, s egészítse azt ki további 12 milliárddal, erre nem látott esélyt a miniszterelnök.

Egyébként úgy látják, hogy már csak a munkaerőben van pénztartalék. Mintegy 10 ezer embert kellene elbocsátani, hogy némileg mérsékeljék a pénzhiányt, ám a létszámhiánnyal küzdő intézményekben ez katasztrofális lenne. Mint azt Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke mondta: a zavartalan betegellátás érdekében demonstrációs eszközökkel kívánják elérni céljukat. A szövetség mellett az Egyetemi Klinikák Szövetsége, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület és a szakrendelőket képviselő Medicina 2000 vezetői döntöttek a tervezett lépésekről.

Ha e hónap 23-ig nem történnek lépések, az egészségügyi intézményekre zöld zászlót, a dolgozók pedig zöld szalagot tűznek ki ruhájukra, s a betegeket transzparensekkel tájékoztatják. Ha a hónap 30-áig sem történik semmi, úgy nem működnek együtt az új gyógyítási minimumfeltételek megvalósításában. Ezekben rendeli el a szakminiszter, hogy milyen személyi és tárgyi feltételek mellett kell dolgozniuk. Igaz persze, hogy pénz híján nehezen is tudnák teljesíteni az előírásokat. Egy hétre rá pedig önkéntes éhségsztrájkba kezdenek az intézmények vezetői. S ha október 14-ig is változatlanul marad minden, a korlátos finanszírozásnak megfelelően szűkítik az egészségügyi szolgáltatásokat, bár kijelentették: a sürgős ellátás nem szenvedhet csorbát akkor sem.

A szaktárca közleményben tudatta: furcsállja a szakmai szervezetek vezetőinek döntését, hiszen még be sem fejeződtek a tárgyalások arról az újfajta finanszírozási koncepcióról, ami miatt úgy gondolják, hogy csökkenne a kórházak és rendelők bevétele. Azt is leszögezte a minisztérium: a válság miatt zárolt összeget ez év elején az érdekképviseleti szervezetek is tudomásul vették. Az Egészségbiztosítási Alap bevétele - a munkanélküliségből fakadó járulékkiesés miatt - a 13,5 milliárdnál lényegesen nagyobb mértékben csökken, ám a kormány garanciát vállalt arra, hogy azt már nem hárítja át az ágazatra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.