BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jöhet a következő részlet is

Magyarország lehívhatja a Nemzetközi Valutaalaptól a készenléti hitel következő – sorrendben a negyedik – részletét. Pénteken ugyanis az IMF igazgatósága jóváhagyta az ezt tartalmazó előterjesztést. Az igazgatóság nemcsak a feltételek teljesítéséről készült szakértői jelentést hagyta jóvá, hanem a hitel lehívási lehetőségének hat hónappal (2010. október 5-ig) történő meghosszabbítását is.

A hitelből Magyarország az eredeti ütemezés szerinti mintegy 1,3 milliárd helyett csak egy jelképesnek számító, 55 millió eurós összeget hív le. Ennek oka a jegybanki tartalékok viszonylag magas szintje, valamint a javuló piaci finanszírozási lehetőségek. A fennmaradó összeget négy egyenlő, 800 millió eurós csomagban fizetik ki a megállapodás időtartamának végéig.

Az IMF igazgatóságának pénteki ülését követően Kato Takatosi vezérigazgató-helyettes, ügyvezető elnök a többi között arról beszélt: Magyarországon sínen van mind a makrogazdasági, mind a pénzügypolitika. A készenlétihitel-megállapodásban vállalt program következetes folytatása alapvetően fontos a stabilitás erősítése, s középtávon a fenntartható, erőteljes növekedés alapjainak megteremtése érdekében. A fenntarthatóságot erősítik a szervezeti, kiadásoldali reformok, amelyeket a nyugdíjrendszerben, a szociális juttatások szisztémájában s az állami támogatások körében hajtanak végre. Ezzel párhuzamosan az adóreform a munkát terhelő adóktól a fogyasztási és vagyoni típusú adók felé tolja el a terheket, ez ösztönzi a foglalkoztatás bővülését, és javítja a középtávú növekedési kilátásokat. Ezen átfogó reformoknak a végigvitele alapvető a GDP-arányos államadósság csökkentése szempontjából is. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.