Világgazdaság

Kreativitásból biznisz - Milliókat érhet egy-egy ötlet

A magyarok kreatívak – hogy ez feltételezés vagy tény, ennek járt utána a manager magazin. Kezdjük talán onnan, hogy mi a kreativitás? Edison állítása szerint: 10 százalék tehetség + 90 százalék elszántság. A lap által készített összeállítás is ezt igazolja, s azt, hogy többféle kreativitás létezik: művészi, tudományos és üzleti.

Szakértők állítják, bármelyikről is van szó, mindegyiknek három alkotóeleme van: szakmai tudás, alkotói tehetség, elkötelezettség. Ezek részben veleszületett tulajdonságokat, részben szerzett tudást és tapasztalatszerzést feltételeznek.

A manager magazin összeállításában öt olyan magyar szakembert mutat be, akiknek nemcsak hogy volt egy jó ötletük, de tehetségük, elszántságuk is akadt, s képesek voltak mindebből pénzt, üzletet csinálni.

Az egyéni kreativitás természetesen nem jelzi, hogy egy egész vállalat, iparág, régió, ország kreatív lenne.

Magyarországon főleg a fővárosra és a környékére igaz, hogy ötletdús, legalábbis ez derül ki a Demos Magyarország Alapítvány tavaly őszi, Kreatív atlasz című elemzéséből. Ez persze nem véletlen: az országban dolgozó mérnökök, alkotó- és előadóművészek, természettudósok, informatikusok, közgazdászok közel fele a fővárosban él.

Sőt, ide koncentrálódnak a modern gazdaság húzóágazatai, itt vannak az ország k+f tevékenységét is meghatározó legnagyobb gyógyszergyárak, IT-cégek, s ide érkezett a Magyarországra befektetett külföldi működő tőke fele. S a pénz elengedhetetlen ahhoz, hogy egy jó ötlet megvalósulhasson és egyre több profitot termelhessen.

A Demos szerint a kreatív tevékenységek felértékelődtek, a kreativitás utáni vágy univerzálissá vált, s ez jelenti a gazdasági versenyképesség alapját. Egyetértünk.

Demos kreativitás