Magyarország négy helyet lépett előre a Világgazdasági Fórum (WEF) most közzétett, többségében 2008-as adatokat tartalmazó versenyképességi ranglistáján. Az elmúlt évek negatív hírei után erre bizony felkapja a fejét az ember. Különösen, hogy a rendszerváltó országok közül talán csak Ukrajnát és a balti államokat viselte meg nálunk jobban a pénzügyi válság. Svájcból minden másképp látszik?
Először is nézzük, miből áll össze a WEF mutatója, amelyet aztán összehasonlítanak. Abban talán nem érdemes vitatkozni a felmérés készítőivel, hogy a legnagyobb problémát nálunk a kormányzati pazarlás, a szabályozási terhek, az államadósság vagy az adóbürokrácia okozta. De miben vagyunk a legjobbak? Például a malária elterjedtségében, illetve annak az üzleti életre gyakorolt hatásában. Ez ugyan inkább megmosolyogtató, az azonban már komolyabb fejtörést okoz, hogy miért kerültünk a 132 ország közül első helyre a kamatfelárak terén is, amely egy tipikus betéti és hitelkamat különbségét vizsgálja. Előkelő helyet értünk el továbbá az alacsony vámkorlátokban és a külföldi tulajdon arányában, bár ezek előnyeit épp mostanában szokás megkérdőjelezni.
A képet tovább árnyalja, hogy egy másik svájci intézet, az IMD májusban kiadott versenyképességi listáján hét helyet visszaestünk. Az ottani kutatók ráadásul kidolgoztak egy stressztesztet is, amely azt mutatja, hogy mely államok képesek leginkább átvészelni a pénzügyi krízist, és kikerülni abból egészségesen. Nos, ebben a rangsorban – pontszámban messze-messze lemaradva a többségtől – az utolsók között szerepelünk.
Az mindenesetre szinte minden ilyen felmérésből kitűnik, hogy a magyar gazdaság alapvető bajai legfőképp az állam pazarlásából és a túlzott bürokráciából eredeztethetők. Hogy ezeken a területeken sikerül-e az idén, a kényszer hatására javítani, az majd a jövő évi ranglistákból derülhet ki. Ha egyáltalán.
