Világgazdaság

Mennyiért vesz kerékpárokat a kormány?

A kormány hazai és uniós forrásból 900 millió forinttal támogatja a főváros közösségi kerékpáros közlekedési rendszerét, azaz a "fregolibiciklik" kialakítását.

Molnár Csaba közlekedési miniszter a Népszabadság tájékoztatása szerint elmondta: az 1,3 milliárd forintos projekt keretében Budapest frekventált belvárosi pontjain 73 gyűjtőállomáson több mint 1 000 kerékpár segíti majd a közlekedést, a bicikliket előzetes regisztráció után bárki igénybe veheti majd - napi értéken számolva a tervezet kerékpáronként mintegy 1,3 millió forintot kóstál majd az adófizetők pénzének.

Szollár Domokos szerkesztőségünknek reagálva kijelentette: a projekt tartalmazza a rendszer kiépítésének költségét is, azt azonban nem tudta megmondani, hogy a projekten belül mennyiért szereznék be a kerékpárokat.

Kérdésre válaszolva Molnár Csaba közölte, októberben kerülhet a KRESZ módosítását is tartalmazó törvénytervezet a kormány elé, amelynek elkészítésekor figyelembe vették a kerékpáros szervezetek véleményét is.

molnár csaba közösségi közlekedés kerékpárok fregolibiciklik