Világgazdaság

Továbbra sem költenek az amerikai fogyasztók

Nem sok jóval biztat az amerikai gazdaság már-már készpénznek vett kilábalása tekintetében, hogy a legfrissebb, júliusi fogyasztói hitelállomány- adat újabb számottevő csökkenést mutat. A júniusi, 10,3 milliárd dolláros esés után további, 21,6 milliárd dollárral csökkent a hitelállomány, amely így 2470 milliárd dollárra süllyedt. Ez éves rátán számolva 10,4 százalékos csökkenésnek felel meg. Különösen nagy volt az esés a tartós fogyasztási javak vásárlását célzó hitelek körében, ráadásul jóval kevesebb pénzt igényeltek felsőfokú tanulmányok és utazások finanszírozására.

A fogyasztói hitelek iránti igény immár a hatodik egymást követő hónapban esik, erre 1991 második féle óta nem volt példa. Az adattal kapcsolatban a Reuters emlékeztet a Princeton Egyetem egyik kutatócsoportjának értékelésére, amely szerint a fogyasztói kereslet a jelek szerint nem járul hozzá a fellendüléshez. A kilábalásnak – ha egyáltalán erőre tud kapni – így a készletek feltöltésén, az állami kiadások magas szintjén és az alacsony kamatokon kell nyugodnia.

Mint a Reuters által idézett elemzők állítják, az amerikai gazdaság a 2007 decemberétől érvényesülő recesszióból éppen csak elkezdett kilábalni, a folyamat azonban a továbbra is nagy számban megszűnő munkahelyek miatt kínosan hosszúra nyúlhat. A 26 éve a legmagasabb szinten, 9,7 százalékon áll, a jövedelmek pedig az állással még rendelkezők körében is esnek, mindez pedig bénítóan hat a fogyasztási hajlandóságra.

Az amerikai mintegy kétharmadát adja a fogyasztói kereslet. Ha pedig ez nem élénkül, akkor az éppen csak körvonalazódó, harmatgyenge élénkülés is kifulladhat – figyelmeztet a Princeton Egyetem kutatója, Bernard Baumohl. VG

Richter Gedeon Nyrt. infrastruktúra-fejlesztés OTP közbeszerzések A szerkesztő ajánlja Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam Hernádi Zsolt SZDSZ-ügyek reformszövetség Demszky Gábor Opel Magyar Telekom Nyrt. bajnai-csomag retkes attila Robert Fico