„Eladtuk a Cargóval a magyar–ukrán határt az osztrákoknak” – fogalmazott lapunknak az egyik hazai magán-vasúttársaság vezetője. Kovács Imre, a MÁV Cargo Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak azonban leszögezte: „A vonatok fogadásának a joga a MÁV-nál maradt, amellyel cégünkhöz hasonlóan más vasúttársaság is kialakíthat együttműködést.”
Az is fáj több vasúttársaságnak, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság sorra engedi be Magyarországra a szomszédos országok vasúti cégeinek a mozdonyait, miközben a hazai vállalatokéi nehezen jutnak ki a környező államokba, főleg Szlovákiába.
Uniós szintű probléma, hogy nem érvényesülnek maradéktalanul a liberalizált piac játékszabályai. A változtatás érdekében a bizottság ezért nyomást kíván gyakorolni 21 tagállamra, köztük hazánkra is.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.