Világgazdaság

Auchan: láncbővítés helyett olcsó ár

Országszerte „több mint öt” 30-50 hektáros, beépítetlen területtel rendelkezik az Auchan, ahol a válság után nem csupán hipermarketet, hanem több, különféle profilú áruházat is telepít a bevált kereskedelmipark-koncepció szerint – tájékoztatta lapunkat Jean Paul Filliat, az Auchan Magyarország Kft. vezetője.

 Hozzátette: a társaság 10-15 évre előre gondolkodva folytatja az ingatlanvásárlásokat, még akkor is, ha manapság – a válság okozta vásárlóerő-szűkülés miatt – parkolópályára kerültek a hálózatbővítési tervek. Egyelőre az látszik biztosnak, hogy leghamarabb a jövő év végén nyithat újabb hipermarketet a cég.

Addig is azzal próbálja növelni forgalmát, hogy év végéig jelentősen növeli saját márkás termékeinek körét. A magyar piacra 14 évvel ezelőtt lépett Auchan csupán tavaly augusztusban kezdett saját márkás cikkeket árusítani, valószínűleg a válság hatására különösen kiélesedett árverseny hatására. A döntést utólag igazolta az a Jean Paul Filliat által idézett, több mint húsz európai országra kiterjedő piackutatás, amely szerint a magyar vevő fordítja a legnagyobb figyelmet a legjobb ár/érték arányú cikkek kiválasztására.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Autók Magyar Nemzeti Bank (MNB) GVH-ügyek elemzések - Gazdaság és Pénzügy ár Pénzügyi és gazdasági válság Dominique Strauss-Kahn saját márkás termékAuchan Mercedes-gyár épül Kecskeméten infrastruktúra-fejlesztés turizmus Környezetvédelem - Globalizáció Gyógyítás-finanszírozás A szerkesztő ajánlja makroadatok BKV Nyugdíjkérdés Magyarországon Költségvetés 2012-2013 forintárfolyam Orbán Viktor Felmérések Auchan Matolcsy György autóipar Elemzői vélemények Hitelek: lakás A második Orbán-kormány autó gyógyszeripar Simor András hipermarket A KSH jelenti repülés Reklám és Média makromutatók láncbővítés fogyasztási cikkek Karrierklub Élelmiszerpiac GfK A munka világa fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac IMF-megállapodás utazás Befektetési lehetőségek Mol Európai Unió Fővárosi ügyek önkormányzati választások EU aloldal Korábbi konferenciák BÉT ingatlanpiac bankadó infokommunikáció Egészségügy - Gyógyítás Adórendszer Magyarországon Oszkó Péter