Világgazdaság

Hitelt venne fel karácsonyra? - Itt mindent megtudhat!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására.

Ennek keretében a Felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik – azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó értékesítők – standjaira.

Az áruhitel, személyi folyószámlahitel és hitelkártya jellemzői mellett a brosúra összefoglalja többek között az önrésszel, a 0 százalékos teljes hiteldíj-mutatóval (THM), a kölcsön igénylésének menetével, feltételeivel kapcsolatos kockázatokat és tudnivalókat, de szó esik arról is, hogy milyen lehetőségei vannak a fogyasztónak, ha a hitelre vásárolt termék hibás.

A hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások fogyasztási hiteleik éves volumenének jelentős részét az ádventi időszakban helyezik ki, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók megfelelő információkkal rendelkezzenek döntésük előtt. Ez a miatt is indokolt, mivel a késedelmes vagy súlyosan (90 napon túl) késedelmes lakossági hitelek döntő része fogyasztási típusú kölcsön a Felügyelet statisztikái szerint.

Egészségbiztosítás Autók Magyar Nemzeti Bank (MNB) Devizakereskedőknek műkincspiac sztrájk fogyasztási hitel Pénzügyi és gazdasági válság PSZÁF Pályázati forródrót infrastruktúra-fejlesztés Audi Hungaria Motor Kft. OTP turizmus Környezetvédelem - Globalizáció Gyógyítás-finanszírozás makroadatok Vállalati jelentések Nyugdíjkérdés Magyarországon szerencsejáték forintárfolyam Orbán Viktor autóipar Csúcstalálkozók Elemzői vélemények Bayer tájékoztató A második Orbán-kormány katasztrófák Gyurcsány Ferenc gyógyszeripar A KSH jelenti Reklám és Média Adósságválság az EU-ban béremelés makromutatók Részvénypiacok mezőgazdaság Karrierklub átlagkereset Élelmiszerpiac fogyasztóvédelem Deviza- és árupiac IMF-megállapodás Szakszervezet - Érdekképviselet GDP-adatok Befektetési lehetőségek Mol Európai Unió Vaskerék MDF-ügyek Egyesült Államok Amerikai piac - napi elemzés EU aloldal BÉT ingatlanpiac Fitch infokommunikáció Gázvezetékek Egészségügy - Gyógyítás Volánbusz Zrt. Adórendszer Magyarországon áruhitel Magyar Kereskedelmi és Iparkamara