BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar szállodák négyötöde elveszítheti a csillagait

Júliustól a hazai szállodák négyötöde nem használhatja az eddigi kategória-rendszert

Július elsejétől nem használhatják minőségi kategóriaként a csillagos besorolást azok a hotelek, amelyek nem minősíttetik magukat a Magyar Szállodaszövetség által kezelt Hotelstars Union rendszerben. Ez a jelen állás szerint legalább öt-hatszáz hazai szállodát érinthet majd – tudta meg a Világgazdaság.

Az eddigi kötelező osztálybesorolást váltó új minősítrendszerhez való csatlakozás önkéntes, azonban csak az általa minősített szállodák használhatják majd a csillagokat minőségi kategóriaként, mert az a szövetség védjegye lett.

Eddig összesen hét szálloda minősítése történt meg, kilencvennél van folyamatban az eljárás, a szövetség célja pedig az, hogy az év végéig elérje a 200-250-et a minősített hotelek száma, két-három éves távlatban pedig azt szeretnék elérni, hogy a 758 hazai hotel fele már a Hotelstars Union csillagait használja. Az új rendszertől a hotelek színvonalának javulását várja a szakszövetség, amely azért is lobbizik, hogy a minőségjavító szállodai fejlesztésekre is lehessen támogatásért pályázni az Új Széchenyi-tervben.

A magyar beutazóturizmus szempontjából azért is kiemelkedően fontos az újítás, mert a külföldi vendégéjszakák 75 százalékát a rendszerben részt vevő másik hat országból érkező turisták generálják hazánkban. Az egységes minősítéssel pedig biztosak lehetnek benne, hogy ugyanolyan kategóriájú hotel esetében ugyanolyan minőségű szolgáltatásra számíthatnak Magyarországon, mint a saját hazájukban.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.