Meddig szárnyalhat a forint?
A hazai deviza erősödése csütörtökön megállni látszik az euróval szemben, miután a héten a lélektani 270-es szint alá emelkedett a forint. Az erősödés hatodik hete töretlen, melyet a kormány februárban várható költségvetési bejelentései fűthetnek. A januári jegybanki kamatemelés – mely az egymást követő harmadik szigorítás volt – is segítette a forint árfolyamát; ezzel az irányadó ráta 6 százalékra emelkedett.
Ha tovább szigorít a jegybank februárban, annak kedvező hatása lehet rövid távon az árfolyamra, azonban az elemzők márciustól – a monetáris tanács tagjainak változásával – kamatcsökkentésre számítanak.
A kamat pályája azonban nem egyértelmű: Simor András, a jegybank elnöke a januári kamatdöntés követően kiemelte, hogy „hajszálon” múlt az alapkamat emelése.
A forint 9 havi csúcsra emelkedett, és szerdán 268,7-ig erősödött, mely kulcsfontosságú ellenállási szint. Ennek letörésével újabb tér nyílna meg a forint szárnyalásához. Azonban úgy tűnik, hogy nehéz lesz tovább erősödnie a forintnak: csütörtökön 269,8-as árfolyamon jegyzik az eurót, és 270-es szintet is láthattunk a nap folyamán.
A svájci frank drágult: a forint euróval szembeni, és az euró frankkal szembeni gyengülésének hatására majdnem 209 forintig kúszott fel a frank árfolyama. Reggel még 207 forinton jegyezték az alpesi devizát a bankközi piacon.
Jean-Claude Trichet hűthette az esetleges kamatemelési várakozásokat, így korrigált az euró. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke kommentárjában leszögezte: az infláció emelkedhet a közeljövőben, de a monetáris politika számára meghatározó időtávban nincs inflációs nyomás.
A friss piaci adatokat itt megtekintheti!
A forint a régiós devizákkal együtt mozgott a nap folyamán, és a nemzetközi környezet sem támogathatta a forintot csütörtökön. Az amerikai és az európai vezető tőzsdeindexek is esésben tartózkodnak. Az S&P 500 0,46 százalékos esésben, az angol FTSE 100 0,69 százalékos mínuszban áll. A további rövid távú erősödéshez szükséges lehet a mainál kedvezőbb nemzetközi befektetői hangulat is.
Az is nyugtathatja a befektetőket, ha a kormány egy adósságlimitet vezetne be, melyet az alkotmányban rögzítene. A legfontosabb középtávon meghatározó folyamatok az eurózóna adósságválsága és a kormány kiigazítási programja lehetnek.


