Világgazdaság

Kína kész többet befektetni Európában

Kína készen áll, hogy több pénzzel segítsen stabilizálni az euróövezetet, újabb államkötvény-vásárlások révén - közölte csütörtökön Brüsszelben Szung Cső (Song Zhe), kínai uniós nagykövet.

 Elmondta, Kína nagy - főként dollárban levő - devizatartalékai diverzifikálására már eddig is vásárolt eurókötvényeket, valamint azért, hogy segítsen Európának - amely legfontosabb üzleti partnere - az euróövezeti válság leküzdésében. Mindent egybevetve Peking érdekelt az európai gazdasági stabilitásban - hangsúlyozta.

Az euróövezeti felvásárlása segítheti a kínai termelőket is azáltal, hogy az eurót megerősítve olcsóbbá és így még jobban vásárolhatóvá teszi Európa számára a kínai termékeket.

A kínai devizatartalékok csupán az idei első negyedévben 200 milliárd dollárral nőttek, elérik a 3,05 ezer milliárd dollárt. A tartalékok bővítésében a dollár elsőszámú alternatívája az euró.

Kína csütörtökön először erősítette meg azt is, hogy valóban tárgyalásokat folytat spanyol takarékbankokban való részvételről.

Autók BÉT - Napi események Nissan Magyar Nemzeti Bank (MNB) NAV Pénzügyi és gazdasági válság Lakossági energia és üzemanyagárak befektetések A szerkesztő ajánlja makroadatok Ford forintárfolyam Orbán Viktor Adobe autóipar Apple Elemzői vélemények Surányi György A második Orbán-kormány energetika Toyota A KSH jelenti Adósságválság az EU-ban makromutatók Részvénypiacok Parmalat MSZP-ügyek A munka világa Deviza- és árupiac európaÉlelmiszerpiac Mol Európai Unió Vaskerék Mercedes-Benz BMW Földrengés Japánban Facebook BÉT bankadó