BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Marad börtönben az IMF-vezér! - DSK óvadék ellenében sem szabadulhat

Lezárult az első tárgyalás Dominique Strauss-Kahn, az Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérének ügyében. Az ügyvédek egymillió dolláros óvadékot javasoltak, a bírónő azonban elutasította a keresetet.

Dominique Strauss-Kahnt, akit Franciaországban rövidítve csak DSK-nak hívnak, helyi idő szerint szombat este tartóztatták le New Yorkban a John F. Kennedy repülőterén, néhány perccel azelőtt, hogy felszállt volna az Air france Párizsba tartó repülőgépére. Az IMF vezetőjét a New York-i Sofitel szálloda szobalánya nemi erőszak kísérletével vádolta meg. Másnap a rendőrségen azonosította is támadójaként a 62 éves közgazdászt.

A rendőrség szexuális bűncselekménnyel, nemi erőszak kísérletével és törvénytelen fogva tartással vádolja az IMF vezetőjét. Strauss-Kahnt bűnössége esetén az első két vádpont mindegyikéért, külön-külön tizenöttől húsz évig, a harmadikért pedig három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A valutaalap vezetőjét nem illeti meg diplomáciai mentesség.

Ügyvédjei - köztük a korábban Michael Jacksont is védő Ben Brafman - "lendületes" védekezést ígértek az ellene felhozott vádak ellen. Elmondásuk szerint az IMF-vezér úgy döntött: önként vállalja, hogy a testét a szállodai incidens közben elszenvedett esetleges sérülések után kutatva vizsgálatnak vessék alá. Az eddigi értesülések szerint Strauss-Kahn nem tett vallomást és nem is ismerte be bűnösségét.

A védők azt mondják, bizonyítani tudják, hogy az IMF vezérigazgatója lányával ebédelt abban az időpontban, amikor az ellene felhozott vádak szerint egy szobalánnyal erőszakoskodott a szállodájában. Állításuk szerint a Sofitel szállodát délben hagyta el, miután rendezte a számlát, és visszaadta a kulcsot. A Le Monde szerint Strauss-Kahn 12:28-kor fizette ki szállodaszámláját, ezután elment a lányával ebédelni, onnan pedig taxival vitette ki magát a repülőtérre. A CNN hírtelevízió rendőrségi forrást idézett, aki elmondta, hogy a szobalány 13:00 körül lépett be a szállodaszobába. Az ügyvédek azt állítják, hogy tárgyi bizonyítékaik és tanúik is vannak.

A valutaalap vezetője helyi idő szerint délelőtt 11 órakor érkezett meg a New York-i bíróság épületébe, a tárgyalás helyszínéül kijelölt terembe. Az óvadék ellenében történő szabadon bocsátásról szóló tárgyalást Melissa Jackson, egy női bíró vezeti. A vád képviselője szerint Strauss-Kahnt óvadék ellenében sem kellene szabadlábra helyezni, büntetése 5-25 év közötti börtön lehet. Az ügyész szerint Strauss-Kahn menekült a reptérre, ám hamar kiderült, a párizsi repülőjegyek jóval korábban le lettek foglalva.

Az ügyvédek egymillió dolláros óvadékot javasoltak a bírónőnek. DSK beleeegyezett, hogy együttműködik az ügyészséggel, hogy bizonyítsa ártatlanságát. A bírónő szerint azonban félő, hogy Dominique Strauss-Kahn megszökik, ezért nem fogadta el az ajánlatot, így az IMF vezetője továbbra is egy New York-i börtönben marad. A következő tárgyalási nap május 20-a lesz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.