Az euró rossz ötlet: akik tényleg rég megmondták...

Hosszú évek alkudozása és szervezése után 1999 január elsején az Európai Unió 11 tagországa bevezette az eurót, mint közös pénznemet, amely leváltotta a nemzetközi pénzforgalomban addig használt ECU-t. Három év múlva a lakosság is elkezdhette használni az új pénznemet euróbankjegyek és pénzérmék formájában.

Az eurózóna, mint monetáris unió létrejötte azonban korántsem volt zökkenőmentes. Az ellenzők táborából a leggyakrabban felhangzó mondatok szerint az elképzelés nem életképes, hosszú távon nem tartható, káros és drága.

A szkeptikusok jóval az euró ötletének felmerülése előtt megjelentek, egészen pontosan Mundell az optimális valutaövezetekről szóló, 1961-es elméletéig vezethető vissza a folyamat. Eszerint az országoknak, régióknak az asszimmetrikus sokkok kezeléséhez saját monetáris politikára és a valutaárfolyamának kiigazítására van szüksége. Ahogy Martin Feldstein 1997-ben összefoglalta: "Egyetlen monetáris politika nem lehet optimális heterogén országok csoportja számára - egyetlen ruhát ugyanis nem lehet mindenkire méretre igazítani."

Amennyiben heterogén országok mégis egy közös pénznemen szeretnének osztozni, úgy mindannyiuknak különféle alternatív mechanizmusokat kell kidolgoznia a sokkok kezelésére: rugalmas bérek, a tőke és munkaerő szabad áramlását elősegítő eszközök, fiskális transzferek. Minél jobban kidolgozottak ezek az eszközök, annál kevesebbe kerül a közös monetáris unióhoz való csatlakozás egy ország számára. Amennyiben az ország csatlakozik a közös valutához, a költségek és az előnyök összeasonlíthatóvá válnak. Csakhogy Európában az alternatív kiigazító eszközök túl gyengék voltak, vagyis az euró végül többe kerül az egyes országok számára, mint amennyi előnyt hozott, legalábbis Feldstein szerint.

Rüdiger Dornbusch 1999-ben még tovább ment. Szerinte az euróbevezetés-pártiak által sokszor hangoztatott növekvő verseny, átláthatóság- és hatékonyságnövekedés egyszerűen túlértékelt volt. A tagországokban ugyanis az árak különbsége helyi sajátosságokból, valamint a régóta fennálló versenyellenes támogatásokból fakadt, s bár a közös európai valuta természetesen megkönnyítheti a pénzügyi tranzakciókat, az alapvető áreltéréseket nem orvosolhatja. Ezen felül az eurózóna létrehozása önmagában nem segíti elő az új munkahelyek teremtését sem, noha a munkaerővándorlást könnyebbé teszi. Igaz ugyan, hogy a periferiális országok valamivel gyorsabb növekedésre számíthatnak az euró bevezetésével, ám az igazi megoldás a munkanélküliségre a kínálati oldalon fennálló akadályok lebontása lenne.

Dornbusch véleménye szerint az euró kialakulásának egyik legfontosabb oka az volt, hogy a saját pénznem fenntartása drága. A gazdaságilag "elmaradottabb" országok sosem lettek volna képesek az Egyesült Államok vagy Németország szintjére csökkenteni az irányadó jegybanki kamatot, ami megdrágította számukra a nemzetközi tőkéhez való hozzáférést. Logikusnak számított tehát, hogy csatlakozzanak egy erős nemzetközi valutához - ebben az esetben a Németország jelentős szereplésével létrehozott euróhoz.