Öt százalékra csökken január elsejétől az élő- és a félsertés áfakulcsa
A csökkentés mellett ugyanakkor az is fontos érv lehetett, hogy a 22 százalékpontos mérséklése az áfabevételt csak kis mértékben befolyásolja. A számítások szerint a csökkentés mindössze 600 millió forintos bevételkieséssel jár, amit azonban kompenzálhat a szektor fehéredésének hatása.
Az Agrárkutató ugyanakkor arra jutott az ötszázalékos áfa eredményeképpen a vágóhidak helyzete nem romlana, sőt, az alapanyag forgalmi adójának csökkentése akár javíthatja is a likviditási helyzetüket, és a piaci kereslet növekedése esetén akár több alapanyagot is tudnak vásárolni.
„Fontos, kicsi és a jó irányba tett lépés” – így értékelte Éder Tamás a bejelentést. A Hússzövetség elnöke szerint ugyanakkor az is fontos lenne, hogy az intézkedést kiterjeszék a termékpálya egészére, illetve a további termékpályákra is. Éder úgy látja: némi tisztulást biztosan okoz ez az intézkedés, hiszen januártól az élősertés és a félsertés esetében értelmetlenné válik a feketeforgalmazás legelterjedtebb formája, ám más kiszerelésű tőkehúsoknál megnőhet a csalás kockázata. Ezért az elnök szerint pozitív a lépés, de nem oldja meg a feketegazdaság okozta problémát, és a végső fogyasztói árakra sincs kihatása.
A kormány korábban ebben a termékkörben a fordított áfa alkalmazásáról döntött, ám ezt a lépést az Európai Bizottság elutasította. Lázár János a nyáron a hústermékek áfájának csökkentéséről beszélt, az uniós szabályok miatt viszont csak 18, illetve 5 százalékos kulcs lehetséges. Előbbi alig érezhető hatást gyakorolna, utóbbi pedig – a teljes hústermékpályán – túlságosan nagy bevételkiesést jelentett volna.


