Világgazdaság

Visszaerősödött a forint a múlt pénteki nagy gyengülés után

Kis pozitív hangulatban a forint nagyot tudott erősödni tegnap és ma is lejjebb kúszott az EUR/HUF árfolyam. Jelenleg 296 körül folyik a kereskedés, a 200 napos mozgóátlag egyértelműen megállította a forintgyengülést. A pénteki felszúrás amúgy is igen illikvid piacon történt (hazai piac zárva volt). Szerintünk ismét délnek veheti az irányt rövidtávon az árfolyam, középtávon azonban borúsabb a kép a forint szemszögéből, írják az Erste elemzői.

Ismét igen jól teljesít a forint, a nemzetközi likviditás bőség továbbra is kedvező helyzetet teremt a hazai fizetőeszköznek. Idén már valószínűleg marad ez a jó hangulat, az amerikai adósságplafon problémája és a Fed QE3 kivezetése is a jövő év elején kerülhet elő. Ekkor a forint komolyabban megbillenhet az euróval szemben, hiszen a kamatkülönbözet igen alacsonyra szűkült a vezető devizákkal szemben és azt sem tudjuk, hogy a devizahiteles mentőcsomag következtében hogyan változik majd az MNB devizatartaléka.

Az állampapír piacon tovább emelkedtek a hosszú referenciahozamok, ismét 5-8 bázispontnyi emelkedést láthattunk tegnap a 3-5-10 és 15 éves lejáratokon. A referenciagörbe rövid oldala stabil, történelmi mélypontnál járnak a hozamok a 3-5 és 12 hónapos lejáratokon. Ma az ÁKK 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket dob a piacra, várhatóan jó kereslet mellett is csak a meghirdetett 40 milliárd Ft-os mennyiséget adja el az adósságkezelő, így alacsonyan maradhatnak az aukciós hozamok.
 
Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az elmúlt napok dollárerősödését tegnap egy korrekció követte, s az EURUSD árfolyam 1,3489-ről 1,3514-re emelkedett. Mérsékelt emelkedéssel kezdték a hetet a vezető tengerentúli indexek (Dow 0,15 százalék, Nasdaq 0,38 százalék, S&P500 0,36 százalék). A nyugat-európai börzéken is mérsékelt pluszban zártak az indexek (FTSE100 0,43 százalék, DAX 0,32 százalék, CAC40 0,37 százalék). Ázsiában a Hang Seng 0,4 százalékot esett, a Shanghai index 0,3 százalékot, a Nikkei pedig 0,2 százalékot emelkedett. Kínában 52,6 pontra emelkedett a HSBC beszerzési menedzser index-értéke októberben a korábbi 52,4 pontról. Az árupiacon a WTI ma reggel 94,5 dolláron állt. A kínálat továbbra is dinamikusan nő, a közel-keleti olajexport is jelentősen emelkedik, miközben a kereslet nem mutat különösebben nagy erősödést. Az arany 1.310 dollár körül mozgott, a piac elsősorban a dollár erősödésére koncentrál, ami gyengíti a nemesfém árát. Az amerikai határidős indexek a negatív, míg az európaiak a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Tegnap több Fed jegybankár is megszólalt, és az eszközvásárlási program fenntartása mellett érveltek. James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke azt nyilatkozta, hogy a Fed csak akkor csökkenti a programot, ha elérik a céljukat.

Az USA-ban szeptemberben 1,7 százalékkal nőtt az ipari cikkek rendelésállománya az augusztusi 0,1 százalékot követően. 

A Fidesz tegnap benyújtotta a parlamentnek az árfolyamgát kiterjesztésére vonatkozó javaslatát, melyet már ma elfogadhat az országgyűlés. A javaslat fő pontjai a következők:
- A 90 napon túli késedelemben lévők is beléphetnének a programba.
- A 20 millió forintnál nagyobb hitelt felvevők is részt vehetnének az árfolyamgátban.
- 2014. április 30-ig kilakoltatási moratórium van érvényben.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem az a mentőcsomag, melyről a nemzetgazdasági miniszter a napokban beszélt. Szerintünk kevés azon adósok száma, akik 20 milliónál magasabb összegű hitelt vettek fel. A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását pedig lényegében a bankszövetség javaslata is tartalmazta. Nyilvánvaló, hogy a mostani javaslat csak a devizahitelesek egy szűk részének problémáját oldja meg, így a Varga Mihály által is beharangozott új mentőcsomag tovább várat magára. Emlékeztetőül: az árfolyamgát 5 évre szól, a rögzített árfolyam (CHF/HUF: 180, EUR/HUF: 250, JPY/HUF: 2,5) feletti kamatot fele-fele arányban a bankok és az állam veszik át az adóstól, a tőkerész pedig egy gyűjtőszámlán halmozódik, melynek kamata megegyezik a 3 hónapos BUBOR-ral.

A kormány azt is bejelentette, hogy 420 milliárd forint értékben átvállalja az önkormányzatok maradék adósságát is. Ez összességében nem növeli az államadósságot, sem a költségvetési hiányt, mivel ezek a tételek konszolidáltan eddig is részét képezték az uniós módszertan (ESA) szerint számolt mutatóknak. A havonta publikált, pénzforgalmi szemléletű központi komrányzati hiányt viszont növeli az újabb adósságátvállalás, ezt a mutatót azonban kevésbé figyelik a befektetők.

Rogán Antal Adidas tech Audi Vállalati jelentések dell energetika Toyota A KSH jelenti OMV Ausztria KPMG mezőgazdaság PwC Tarlós István Bill de Blasio Herman Van Rompuy Egészségügy - Gyógyítás