Világgazdaság

Nagyot nőtt a faktoringpiac

Több mint 30 százalékkal növekedett a forgalom tavaly a magyarországi faktoringpiacon. A mezőny továbbra is igen koncentrált, és a banki hátterű szolgáltatók uralják

Jelentős mértékben, 31 százalékkal növekedett tavaly a magyarországi faktoringpiac, miután a faktorált forgalom elérte az 1572 milliárd forintot – derül ki a Magyar Faktoring Szövetségnek a tagvállalatok adatait összesítő előzetes adataiból. A szervezet statisztikái alapján folytatódott az elmúlt évekre jellemző erős növekedési trend, hiszen 2015-ben is 30 százalék fölötti bővülést sikerült elérni. A tavalyi faktorált forgalom emellett újabb rekord a piacon.

Bár a szakmai szervezet most közölt adatai még nem teljes körűek, az látszik, hogy tavaly is a megelőző évekre jellemző tendenciák folytatódtak Magyarországon. Az egyik legszembetűnőbb tény, hogy a piacot továbbra is a bankok, illetve a banki hátterű pénzügyi vállalkozások uralják, miután a tíz legnagyobb 2016-os forgalmat lebonyolító szereplőből kilenc banki hátterű volt. A forgalom alapján felállított sorrendben továbbra is az OTP Bank áll az élen, megelőzve az UniCreditet. A CIB és az MKB Bank tavaly helyet cserélt, és az utóbbi került a dobogó legalsó fokára.

A másik, szintén figyelemre méltó jelenség, hogy továbbra is erős a koncentráció. A faktoringszövetség adatai szerint az első tíz tagvállalat tavaly az összesített forgalom 98 százalékát adta, az első öt pedig a 88 százalékát. Az utóbbiak súlya tovább növekedett 2015-höz képest, hiszen akkor még „csak” nagyjából 79 százalékot hasítottak ki az összesített forgalomból.

Folytatódni látszik az a trend is, amely szerint a nagyvállalatok súlya egyre markánsabb az ügyfélkörön – illetve az elért forgalmon – belül. Bár a szövetség tagjai közül még nem mindenki közölte minden adatát, a rendelkezésre álló számok alapján a nagyvállalatok részesedése tavaly stabilan meghaladhatta az 50 százalékot, miközben a kis- és közepes vállalkozásoké 40, a mikrovállalkozásoké pedig 5 százalék alatt alakult.

Ami az ágazati megoszlást illeti: az előzetes tavalyi adatok alapján a részesedése már megközelítette az 50 százalékot 2016-ban, miközben az ipari és a szolgáltatói szektor is eléggé aktívnak számít.
Az elmúlt évek dinamikus bővülése ellenére azonban még mindig erőteljes növekedési lehetőségek előtt áll a magyarországi fakto­ringpiac, hiszen – amint a statisztikákból is látszik – pont az egyik fő célcsoportnak számító kis- és középvállalkozások nem használják ki eléggé a faktoring nyújtotta lehetőségeket. (Ez annak ellenére van így, hogy ez a finanszírozási forma az egyik legjobb eszköz a likviditás növeléséhez.) A növekedést szintén ösztönözheti, hogy több banki szereplő stratégiájának is fontos elemévé vált a faktoring, ami mind a piaci versenyt, mind a finanszírozott összeget növelheti az előttünk álló időszakban.

faktoring fizetési fegyelem számlafizetés