Egyre több a külföldi vendég
A külföldi vendégek 9, míg az általuk hazánkban eltöltött éjszakák száma 8 százalékkal emelkedett, miközben a belföldi vendégeké az egy évvel korábbihoz hasonló szinten maradt idén márciusban – áll a KSH legfrissebb jelentésében. Kiderült az is, hogy több vendég rövidebb időre szállt meg a kereskedelmi szálláshelyeken, így utóbbiak folyó áron számolt bruttó árbevétele 9 százalékkal nőtt.
A vendégéjszakában mért márciusi forgalom 70 százaléka Budapestre koncentrálódott, ami 10 százalékos növekedést jelentett a városban. Átlagon felüli számban az oroszok (51 százalék) és az olaszok (25 százalék) érkeztek, de sok francia, román, illetve brit is megfordult hazánkban. Körükben nőtt a vendégéjszakákban mért forgalom, nem úgy az osztrák és a német vendégek esetében, az ő arányuk 9,3, illetve 2,3 százalékkal csökkent.
A jelentés kitért a belföldi vendégek számára is, amely 6 százalékkal nőtt márciusban. A magyarok vendégéjszakáinak száma azonban stagnált, kevéssel 860 ezer alatt maradt. A vendégek 90 százalékát fogadó szálloda típusú egységek közül a szállodákban 1,1 százalékkal csökkent, a panziókban 2 százalékkal nőtt a belföldi vendégek éjszakái alapján mért forgalom. A turisztikai régiók közül a Budapest–Közép-Duna-vidéken, Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön bővült a vendégéjszakák száma, a többi régióban kisebb-nagyobb mértékben csökkent. A szállodák szobakihasználtsága 2,8 százalékponttal 52,8 százalékra nőtt.
A magyar turizmus átlagon felüli növekedéséhez reklámértékével jelentősen hozzájárul a magyar filmipar és a sport is, a sportturizmus egyre fontosabb tényező – mondta az eredmények kapcsán Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott. A turisztikai ágazat nagymértékben hozzájárul a gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez: a szektorban 45 ezer kis- és középvállalkozás működik, több mint 350 ezer embernek adva munkát.
Nyitrai szerint a külföldiek körében egyre nagyobb az érdeklődés és a bizalom az ország iránt, Budapest és Magyarország biztonságos úti célnak számít, hiszen elkerüli a tömeges bevándorlás okozta terrorveszély.


