Lett céggel erősít a Prezi
Adatvizualizációval foglalkozó lett céget vásárolt a magyar tulajdonú Prezi, így az Infogram – amely infografikák és grafikonok készítésében piacvezető – teljes egészében a Prezi tulajdonává válik. A cégek külön működnek tovább, az Infogram a jövőben is Lettországban tevékenykedik.
A Prezi pénzügyi részleteket ugyan nem közölt, de azt elárulta: a felvásárlás kiemelt célja, hogy a felhőalapú prezentációszoftver tovább erősítse szerepét a vizuális kommunikációs eszközök piacán. Árvai Péter, a cég vezérigazgatója és társalapítója kiemelte: a Prezit az fogta meg az Infogramban, hogy ugyanazon dolgoznak, mint ők. Olyan eszközt fejlesztenek, amely a vizuális kommunikáció előnyeivel segíti az embereket abban, hogy jobb döntéseket hozzanak. Árvai azt mondta: egy kép felér ezer szóval, az adatok pedig hitelesítik a képet, az elmondottakat.
A hárommillió felhasználóval rendelkező Infogram eddig több millió grafikont és infografikát készített, ezeket már másfél milliárdszor nézte meg a közönség. A cég első embere, Mikko Jarvenpaa azt közölte, közösen dolgoznak azon, hogy még jobban és könnyebben használható megoldásokat hozzanak létre.
A növekedés gyorsítására és cégfelvásárlásokra a 85 millió felhasználóval rendelkező Prezibe még 2014-ben invesztált 57 millió dollárt (14 milliárd forintot) két amerikai nagybefektető, a Spectrum Equity és az Accel Partners.


