Változatlanul erős a kereslet az eladó lakások iránt
Országos szinten több mint 30 százalékkal nőtt a kereslet a frissen eladósorba került lakások iránt – áll az Ingatlan.com tegnap megjelent elemzésében. Még látványosabb a kereslet alakulása az egy hirdetésre jutó érdeklődések számát nézve: egyes megyékben bőven 10 felett mozog a megkeresések átlaga, miközben Nógrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez a mutató 80 százalékkal nőtt, de Békésben is 70 százalék feletti volt az emelkedés.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint viszont már nem arról van szó, hogy elkapkodják a piacon megjelenő lakásokat, mint az történt 2015 végén és 2016 elején. „Sokkal inkább azt látjuk, hogy több kulcsfontosságú szempontnak kell megfelelniük a használt lakásoknak, hogy eladhatók legyenek. Akkor lehet gyorsan túladni rajtuk, ha az eladási áruk, a minőségük és az elhelyezkedésük összhangban áll egymással. A kínálatba frissen bekerülő lakások iránti éles versenyt fokozza az is, hogy időről időre megjelennek köztük alkalmi vételek, az alacsony ár pedig nagyon sok vásárlónak ellenállhatatlan vonzerőt jelent” – tette hozzá a szakember.
Az Ingatlan.com elemzése kiemeli, hogy a használtlakás-piaci keresletnek többek között a kedvező hitellehetőségek és a lakosság pénzügyi mozgásterének bővülése is új lendületet adott.


