November 27-én először indít Magyarországról Kínába konténervonatot a Rail Cargo csoport, ráadásul máris kettőt: a XiangOuExpress szállítmánya szárazföldi úton jut el a kínai Csangsába, a Budapest–Pireusz exportvonatét pedig a pireuszi kikötőben rakják hajóra. Mindkét vonat a Rail Cargo Terminál-BILK terminálról indul – jelentette be Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária Zrt. (RCH) igazgatósági elnöke. Az eseményt a projekt résztvevői Li Ko-csiang kínai miniszterelnök budapesti látogatására időzítették.
A Rail Cargo csoportnak azért is fontos a Kínába történő vasúti fuvarozás beindítása, mert egyébként is kiemelt célja a nemzetközi fuvarozás erősítése. Az RCH hazai piaci részesedése 66 százalékos, de ez a teljes teljesítményének csak a 20 százalékát képviseli. Ráadásul az RCH magyarországi szállításainak a jelentős részét is egyetlen hatalmas tétel, a Mátrai Erőműnek való szénszállítás teszi ki.
Kovács Imre szerint az RCH kombinált fuvarozással is foglalkozik – ez a mostani vállalkozás esetében a pireuszi átrakásban is megjelenik –, amelynek néhány országban már 50-60 százalékos piaci részesedése van, de Magyarországon még csak mintegy 30 százalékos. A társaság számára oroszországi és kínai kapcsolatai miatt is nagyon fontos ennek a két vonatnak az indítása. A projektben az RCH-ra a fuvarozás, a vonatok szállítása és a kocsik biztosítása jut, de a társaság a BILK oldaláról is nyújt hozzáadott értéket a más társaságokkal közös vállalkozáshoz.
Az év első kilenc hónapjában a Rail Cargo csoport vállalatai 200 vonatot közlekedtettek Pireuszból a balkáni útvonalon és a transzkontinentális folyosókon.
Közben fejleszt a BILK Logisztikai Zrt. is, tegnapi közleménye szerint további 7,4 hektárral növelte meglévő, több mint 70 hektáros logisztikai központjának területét. A központhoz csatolt területen hamarosan megkezdődnek azok az infrastruktúra-beruházások, amelyek további, összesen 30 ezer négyzetméter területű raktárcsarnok építéséhez és működtetéséhez szükségesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.