Az első három negyedévben növekedett a GDP, és úgy várjuk, hogy ez folytatódni fog. A teljes évre számolva a növekedés elérheti a 4 százalékot, ami igazolja a várakozásainkat. Nekem az a véleményem, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérései néhány esetben nem pontosak, így a 4 százalék továbbra is reális cél – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság ülésén. Hozzátette, hogy a hitelminősítőknél is kedvező a helyzetünk, ami alátámasztja a jó kilátásokat.
A gazdasági növekedésünket jelzi az is, hogy soha ennyien nem dolgoztak Magyarországon, a foglalkoztatottak száma 4 millió 451 ezer fő. Hatvan hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség, mostanra 4,1 százalékra jutott – számolt be a költségvetési bizottságnak a miniszter. Varga Mihály kifejtette, hogy 2013 óta töretlen a reálkeresetek növekedése. A nyugdíjak az elmúlt években 23 százalékkal nőttek, ami reálértéken is 10 százalékos pluszt jelent.
Az szja, a sertéshús áfájának csökkentése és a családi adókedvezmény kiterjesztése hozzájárul a lakosság magasabb fogyasztásához, amit a kiskereskedelmi forgalom bővülése is alátámaszt. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a gazdaság nő, hanem az emberek is érzik a fejlődés hatását. A demográfiai tendencia aggasztó, de adókedvezménnyel javítható a helyzet. A 2010 és 2016 közötti időszakban 3600 milliárd forintot hagytunk a magyar családoknál – hangsúlyozta az adócsökkentések eredményeit a miniszter.
Az ipari termelés 6,2 százalékkal nőtt, az építőipar pedig 27 százalékkal bővült az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ez az ágazatban foglalkoztatottak számát is felfelé tolta: 40 ezer fővel többen dolgoznak az építőiparban, ám a beruházási ciklus változására fel kell készülniük az építőipari vállalkozásoknak – fejtette ki az NGM vezetője.
Hozzátette: a költségvetési mutatókat a terveknek megfelelően befolyásolták a fiskális döntések. A jelentős adócsökkentések nem hatottak negatívan a költségvetési fegyelemre. A munkáltatói járulék is csökkent, ami a bérek növekedéséhez és a vállalatok terhének csökkenéséhez egyaránt hozzájárult. Itt érdemes megemlíteni, hogy a reálbérek jelentős mértékű növekedésének köszönhetően a járulék 2 helyett 2,5 százalékponttal csökkenhet. A GDP-arányos államadósság tartósan zsugorodó pályán van, 73,9 százalékra csökkent a mutató, amely év végére 73 százalék alá kerülhet, 2020-ra pedig 70 százalék alá eshet az adósságráta. Varga Mihály a gazdasági bizottság meghallgatásán Hollik István (KDNP) kérdésére elmondta, hogy 500 milliárd forintot spórolt a költségvetés a kedvező kamatkörnyezetnek köszönhetően. Az Exim beszámítása 1,5-2 százalékponttal növelheti az adósságrátát, ha az Eurostat az államháztartás részeként számolja el az Eximet, de a magyar hatóságoknak lehetőségük van megtámadni a döntést az
Európai Bíróságon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.