Trendi befektetési célpont Budapest
Magyarország hangsúlyosabb jelenlétét az ingatlanszakmai Oscarként is emlegetett cannes-i seregszemlén indokolja az a rendkívüli dinamika, amely az itthoni ingatlanbefektetési piacot jellemzi. A CBRE, a világ legnagyobb ingatlantanácsadójának éves jelentése szerint a hazai ingatlanokba irányuló befektetések értéke évente 71 százalékkal emelkedett 2012 óta – szemben a 26 százalékos közép-európai régiós átlaggal. Magyarországon 2017-ben közel 1,8 milliárd euró értékben vásároltak ingatlanokat hazai és külföldi ingatlanbefektetők, és ez a volumen idén vélhetően enyhén tovább emelkedik.
Az elmúlt időszakban Budapest a város hagyományos értékeinek megőrzésében és új értékek teremtésében egyaránt látványos, nemzetközileg is elismert fejlődést ért el – idézte a témában kiadott közlemény Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettest. Tavaly a kétmilliárd eurót is meghaladta az ingatlanfejlesztések értéke az országban, ennek 90 százaléka Budapestre összpontosult. A legnevesebb ingatlanszakmai seregszemlén, a MIPIM-en való részvétel célja, hogy a magyar főváros a nemzetközi ingatlanfejlesztések egyik legfőbb európai állomásává váljon – tette hozzá. A főbb budapesti projektek közül kiemelte egyebek mellett a Rak-Park projektet, az előkészítés alatt álló Duna-Buda projektet, a befejezett margitszigeti zöldfelületi és egyéb kulturális fejlesztéseket és a Tér-Köz program városrehabilitációs közösségi projektjeit. Az infrastruktúra-fejlesztések között említette a 3-as metró felújítását, az épületek közül pedig a Duna Aréna megépítését és a Váci úti ingatlanfolyosó fejlesztéseit.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA célja, hogy a budapesti ingatlanpiac bemutatása mellett a feltörekvő vidéki városokat is a nemzetközi közönség figyelmének középpontjába helyezze. Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged kedvelt célpontjai a zöldmezős külföldi működőtőke-beruházásoknak és kapacitásbővítő fejlesztéseknek, a kiállításon való megjelenéssel pedig az ingatlanfejlesztők figyelmét is fel szeretnék hívni ezekre a lokációkra – mondta el Ésik Róbert, a HIPA elnöke.
A központi program részeként az egész európai szakma figyelemmel követi a megvalósítási szakaszba lépett Liget projektet, amely Magyarország történetének a millennium óta a legnagyobb léptékű, intézményfejlesztési programmal ötvözött park- és tájépítészeti munkája. A fejlesztés komplexitását mutatja, hogy tavaly egyedüli európai nagyprojektként a világ négy legjobbja között végzett a MIPIM Awardson a legnagyobb és legátfogóbb fejlesztéseket bemutató kategóriában – emlékeztetett Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest projekt vezetője, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Az ingatlanpiaci befektetések és a turizmusban elért eredmények is azt bizonyítják a potenciális befektetőknek és fejlesztőknek, hogy Európán belül trendi befektetési célponttá vált Budapest, más városokhoz képest kedvezőbbek az árak, így a megtérülési mutatók is nagyon vonzók – közölte Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke. Számottevő bővülésnek indult az ingatlanfejlesztési ágazat, a fellendülés 2018-ban is folytatódik, túlszárnyalhatja még a válság előtti sikeres pályáját is – tette hozzá. Az ország gazdasági erősödését is tükrözi, hogy erőteljes az érdeklődés az ipari ingatlanok iránt, ebben a szegmensben és a fővárosi irodapiacon is történelmi mélypontra csökkent az üresedési ráta. A még mindig erős növekedési potenciállal rendelkező iroda- és ipari ingatlanok mellett a lakáspiac is tovább pörög idén, elsősorban a CSOK, a kedvezményes lakásáfa és a lakáshitelezés beindulásának köszönhetően – hangsúlyozta az IFK elnöke.
Egyetemi városok kínálata
Debrecen a Business and Innovation Districttel és a város új üzleti központjának főszereplőjével, az A kategóriás Forest Offices Debrecennel érkezik a MIPIM-re. Pécs a történelmi belváros keleti szélén, a Pécsi Tudományegyetem közelében felépülő modern, A kategóriás Corso Irodaházat és a Dél-Dunántúl legnagyobb ipari parkját, a Déli Ipari Parkot mutatja be. Miskolcon Magyarország egyik legkomplexebb irodaépületeként 2020-ban nyílik meg az Avalon Business Center Miskolc. Az A+ energiaminősítésű zöldberuházás Miskolc belvárosában összesen 7400 négyzetméter irodai teret kínál Észak-Magyarország jelentős irodaépületeként. A történelmi belváros egyik legértékesebb pontján fekvő műemléképület, az Avas Szálló felújításához Miskolc szakmai befektetőt keres a MIPIM-en. Szeged a világszínvonalú ELI-ALPS kutatóközpont mellett dinamikusan fejlődő infrastruktúrát és az Új Tudományos és Innovációs Parkban rejlő innovációs potenciált mutatja be.


