BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zöldenergiát használ majd a csillaghegyi strand

Több mint 3 milliárd forintos beruházásból újul meg a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője. A Környezeti és energiahatékonysági operatív programban nyert 286 millió forintból a csillaghegyi fürdőben hőszivattyúkat építenek be fűtésre, valamint napelemeket áram előállítására és napkollektorokat a medencevizek melegítésére. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. hat fürdőjében több mint 840 millió forint értékben valósul meg energetikai fejlesztés.

Tarlós István főpolgármester elmondta: a már működőképes három szabadtéri medence mellett hat szinten épül meg a fürdő, összesen hétezer négyzetméternyi területen tizenegy medencét alakítanak ki. Ezekből egy alkalmas lesz versenyek szervezésére is, de sós vizes, tan- és babamedence is várja a látogatókat, továbbá létesül egy két tagból álló, egész évben nyitva tartó csúszdapark. Az új strandépületben wellnessrészleget és vendéglátói szintet is létesítenek. A főpolgármester szerint valószínűleg ez lesz a főváros legmodernebb strandja. A beruházás a nyárra elkészül. A strand naponta mintegy 1500 vendéget képes fogadni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.