Jön a proptech, amely alapjaiban változtatja meg az ingatlanpiacot
A technológiai forradalom egy sor ágazatban nagyobb változásokat indított el, elég csak a pénzügyi szektort átalakító fintech (financial technology) cégekre gondolni, amelyek a hagyományos bankokkal konkurálhatnak vagy működhetnek együtt a jövőben. A digitalizáció megjelent az ingatlanpiacon is, amely szinte minden szegmensében jelentősen átalakulhat néhány éven belül.
Az összes ágazatot érinti a technológiai forradalom, így az ingatlanpiacot is. Éppen ezért érdemes megbarátkozni a proptech (property technology) névvel, amely leegyszerűsítve a digitalizációt hozza be az ingatlanpiac mindennapjaiba és minden szegmensébe, legyen szó lakásokról vagy kereskedelmi ingatlanokról, vagy éppen üzemeltetésről, fejlesztésről.
A proptech térhódítását többek között a big data és az IoT (internet of things) területein elért fejlődés segíti. Az ingatlanos cégek vezetői tisztában vannak azzal, hogy a proptech már átlépte a küszöböt és megkezdte a térhódítását. Erre utal a KPMG nemzetközi tanácsadó cég tavalyi felmérése, amely szerint az ingatlanpiaci döntéshozók 92 százaléka azzal számol, hogy a digitalizáción alapuló változás hatással lesz a mindennapi üzletmenetükre.
Első körben a kereskedelmi ingatlanpiacon, elsősorban az irodapiacon jelentek és jelennek meg a digitális megoldások, és az itt bevált legjobb gyakorlatok a lakáspiacon is elterjedhetnek. Az ingatlankezelés területén például a bérlőkkel folytatott kommunikációban és az elektronikus fizetéseknél. Az irodakeresők a virtuális valóság segítségével anélkül tudják feltérképezni és ízlésük szerint berendezni a potenciális bérleményeket, hogy ezért fizikailag egy lépést is kelljen tenniük.
A proptech az építkezéseket is hatékonyabbá, ezzel pedig olcsóbbá teszi, ami az ingatlanberuházások megtérülését javíthatja. A facility managementben – létesítményfenntartásban – is fontos szerepük lesz a proptech megoldásoknak.
Ezen a téren elsősorban az energiatakarékosságon keresztül jön képbe a digitalizáció, például a világítási, fűtési rendszerek lesznek hatékonyabbak, takarékosabbak. Szenzorok és a bérlők irodahasználati szokásait is tartalmazó adatok segítségével a hagyományosnál sokkal pontosabban szabályozható az épületen belüli különböző részlegek, területek hőmérséklete, világítása, vízgazdálkodása, ez pedig takarékosabb üzemeltetést tesz lehetővé. A digitális megoldások elterjedése az épületek erőforrás- és energiagazdálkodásában nem csupán jelentős pénzbeli megtakarítást eredményez, de a környezetvédelem és fenntarthatóság szempontjából is óriási előrelépést hoz az ingatlanszektorban.
Természetesen a kereskedelmi és
ipari ingatlanok mellett a lakáspiacon is van létjogosultsága a proptechnek. A lakásfejlesztők például hatékonyabb munkaszervezéssel olcsóbban tudnak építkezni, de a lakástulajdonosok is profitálhatnak a proptech megoldások előnyeiből. Az okosházak és okoslakások energiafogyasztás szempontjából sokkal optimálisabban működtethetők, mint hagyományos társaik.
Összességében elmondható, hogy a proptech megoldásokat az ingatlanpiac valamennyi szereplőjének figyelembe kell vennie és alkalmaznia. Aki nem tart lépést a hihetetlenül gyors fejlődéssel, az biztosan lemarad és versenyhátrányba kerül a technológiát és a digitalizációt megfelelően használó cégekkel szemben.
Balogh László,
az Ingatlan.com vezető
gazdasági
szakértője


