The Man Who Stole Banksy – vagyis Az ember, aki ellopta Banksyt címmel mutatták be a New York-i Tribeca filmfesztiválon Marco Proserpio legújabb dokumentumfilmjét. A film a valós kilétét titokban tartó brit street artos egyik betlehemi graffitijének az eltávolításáról és vásárra viteléről szól, eközben azonban megpróbálja bemutatni az erőszakkal sújtott terület emberi arcát is – nyilatkozta a rendező a Reutersnek. „A legtöbb film, amely a palesztinokról készült, áldozatoknak mutatja be őket, áldozatoknak, de nem emberi lényeknek” – mondta a 33 éves Proserpio a hírügynökségnek.
Banksy 2007-ben hat képet festett a Palesztinát Izraeltől elválasztó falra Betlehemben. A film ezek közül egy fekete festékkel festett szamárra fókuszál, amelynek – bár csak egy festmény – az izraeli állam egyik katonája szigorúan ellenőrzi a papírjait. A biztonsági intézkedések dacára azonban a kép egy szép napon eltűnik a betonfalról. A dokumentumfilm szerint egy taxisofőrként dolgozó amatőr testépítő és egy helyi üzletember távolították el a képet, és tették fel az eBayre 100 ezer dolláros kikiáltási áron. Egy dán gyűjtő meg is vásárolta az alkotást, de képtelen eladni, így a falfestmény egy európai raktárban pihen, teljesen kiszakítva az eredeti környezetéből.
A film narrátora a brit punkzenész, Iggy Pop, aki egyebek között a street art alkotások tulajdonjogáról és ellopásáról beszél. Azt is megemlíti, hogy maguk a művészek egy árva pennyt sem kapnak, ha a nyilvánosságnak szóló képeik magánkézbe kerülnek. Bár Banksy munkái körül Európában és az USA-ban is mindig nagy a felhajtás, és a közvélemény szenzációsnak tartja a műveit, a betlehemiek véleménye a képeiről sokkal ambivalensebb. Az idősebb lakosok például sértőnek érzik, hogy szamárként ábrázolják őket, ez ugyanis azt jelenti: idióták. A fiatalok azonban megértik, hogy a konfliktusok közepette a street artnak hatalma van, a segítségével is kifejezhetik a véleményüket.
A kritikusoknak nem tetszett
Proserpio filmje – akárcsak Banksy alkotásai Betlehemben – nem nyerte el a kritikusok egyöntetű tetszését. A The Young Folks például azt írja, hogy első látásra méltó párja lehetne Banksy Kijárat az ajándékbolton át című filmjének, hiszen jó témát dolgoz fel, amikor azt feszegeti, milyen hatása van a társadalomra, amikor a nyugati világ művészei betolakodnak kisebbségben élő népek kultúrájába, illetve legális-e egyáltalán a street art. Iggy Pop narrátorként történő alkalmazása is telitalálat lehetne, de a film ennek ellenére ellaposodik, az egyes részei pedig nehezen kapcsolódnak össze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.