BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge forint, magasabb üzemanyagár

Amikor az euró­árfolyam 325 forint körül mozog, nem kell csodálkozni azon, hogy egy liter hazai üzemanyag olcsóbb a környező, euróelszámolású országok vevői számára, mint amikor például 300 forint volt az árfolyam – mutatott rá a Világgazdaságnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára. „Nincs tudomásom olyan piaci eseményről, amely miatt az eddigitől eltérő árrend alakulhatott volna ki itthon” – mondta.

Néhány környező országban, így Ukrajnában viszont hagyományosan is olcsóbb a benzin és a gázolaj, mint Magyarországon. Ám a mostani árkülönbözetnek semmi köze a korábbi évekéhez, amikor a 20-30 százalékos eltérés mellett az üzemanyag-turizmus és a -csempészet is virágzott. Volt év, hogy az Ukrajnából áthozott üzemanyag mennyisége elérte az itteni piac 5 százalékát. A jelenséget részben az árak egymáshoz való közelítése szorította vissza Grád Ottó szerint, részben a szigorúbb ellenőrzés a határokon.

A Holtankoljak.hu szerint egyelőre változatlanok a hazai üzemanyagárak, mert bár a múlt héten sokat emelkedett a Brent olaj ára, hétfőn már esett. A benzin átlagára 392 forint, a gázolajé 402 forint. A hazai üzemanyagpiac nagy részét lefedő MÁSZ-tagok az első negyedévben 7,7 százalékkal több – összesen 816,8 millió liter – benzint és dízelt adtak el, mint az előző év azonos időszakában.

A Magyarországon forgalmazott járműhajtóanyagokat részben hazai termelésű nyersolajból állítja elő a Mol Nyrt. A belföldi termelés bázisa tovább erősödhet azoknak a tegnap kiírt koncessziós pályázatoknak köszönhetően, amelyek többsége szénhidrogénmezők kutatására, feltárására, termelésbe állítására vonatkozik. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat közleménye szerint a 2013-ban indult bányászati koncessziós rendszer részeként immár hatodszor megtartandó kiíráson 11 terület koncessziós jogára lehet pályázni. A Békéscsaba, Dráva, Körösladány, Szeged-Délkelet, Tard, Tiszafüred, Tiszatarján, Újszilvás és Zalaerdőd közelében lévő területek szénhidrogént rejtenek, geotermikus potenciáljuk pedig a Gádoros- és Nagykanizsa-Nyugat-mezőknek van az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint. A koncesszió időtartama geotermikus területek esetében 35 év, a szénhidrogén-kutatási területeknél húsz év.

Pályázhat bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény által meghatározott, átlátható szervezet, akár közös ajánlattétel keretében is. A pályázatokat szep­tember 26–án és 27-én, kizárólag személyesen lehet benyújtani a hivatal ügyfélszolgálati irodájában.

Az eddig lezárult öt koncesszió pályázatai nyomán az államnak összesen 10,5 milliárd forint bevétele keletkezett a befizetett nettó koncessziós díjakból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.