Egyre kevesebb magyar tart külföldre
A 15–64 éves korcsoporton belül 109 ezren – a foglalkoztatottak 2,5 százaléka – jelöltek meg tavaly külföldi telephelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerő-felmérésében. Az érintettek rendszeresen hazajárnak, és jövedelmükkel hozzájárulnak az itthoni háztartás tagjainak megélhetéséhez. (A Világgazdaság a napokban közölte a Boston Consulting Group és a Profession.hu felmérését a külföldi munkavállalásról, ezek szerint Magyarországon és a régióban is csökkent az elvándorlási kedv.)
A KSH adatai szerint a külföldön dolgozók száma egy év alatt
7 ezerrel esett, de az öt évvel korábbinál csaknem 29 ezerrel nagyobb. Az elmúlt évekhez hasonlóan a külföldön munkát vállalók jellemzően szakiskolát és szakmunkásképzőt végzett, 25–44 év közötti férfiak voltak. A külföldön dolgozó magyarok 85 százaléka három országot: Ausztriát, Németországot és az Egyesült Királyságot részesítette előnyben. Sokan dolgoztak külföldön a Győr-Moson-Sopronban, a Borsod-Abaúj-Zemplénben, a Budapesten és a Vas megyében élők közül, a két nyugat-magyarországi megyéből pedig sokan naponta ingáztak Ausztriába.
Minden huszadik 15–74 éves válaszadó mondta, hogy a következő két évben munkavállalás céljából külföldre költözne – derül ki a KSH felméréséből. A megkérdezettek 84 százalékának nincs külföldi munkavállalási szándéka, 12 százalékuk pedig eddig még nem gondolt erre. Azok között, akik külföldön dolgoznának, nagyobb arányban voltak
a férfiak, a 20–39 éves korosztály tagjai, a szakmunkásképzőt, illetve szakiskolát végzettek, a városokban lakók, a nőtlenek és a hajadonok.
A külföldi munkavállalást tervezők 46 százaléka két évnél hosszabb idejű, de nem végleges letelepedéssel kalkulált, egyharmaduk egy-két évig dolgozna külföldön, 6,1 százalékuk egy évnél rövidebb ideig. Végleges letelepedést a megkérdezettek 14 százaléka tervezett.
A 15–74 éves korosztályban tíz megkérdezettből nyolc nem költözne az országon belül a munkalehetőségért, feladva addigi lakhelyét – azaz nem mobil. Ennek legfőbb oka a családi kötődés, emellett nem tudják elképzelni, hogy az ország egy másik településén éljenek. Akik viszont hajlandók lennének költözni, ezt egyrészt az anyagi előnyök miatt tennék, másrészt kényszerűségből, mert a lakóhelyük közelében nehéz munkát találni. A férfiak nagyobb arányban vállalnák a költözést, mint a nők. A fiatalok könnyebben mobilizálhatók, a 15–24, illetve a 25–29 évesek csaknem négytizede hajlandó lenne költözni, a 60–64 évesek csupán 4 százaléka. A költözést vállalók között felülreprezentáltak a munkanélküliek, a legkisebb hajlandóságot pedig az inaktívak mutatták. A gimnáziumot végzettek aránya volt a legmagasabb, 28 százalék, a többi iskolatípus esetében 18–20 százalék körüli a hányaduk. A nőtlen és a hajadon válaszadók 36 százaléka munkalehetőségért vállalná az elköltözést, míg a házasoknak, az elváltaknak és az özvegyeknek csak a 12 százaléka. A legtöbben az Észak-Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon élők közül költöznének, arányuk mintegy 23 százalék volt, a legkevesebben, 19 százalék, a Dél-Dunántúlon élők közül.
