BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négyszer több virág és mécses fogy

Az utóbbi napokban Magyarországra több millió szál krizantém érkezett, mivel a hazai termelők nem tudják kiszolgálni a megnövekedett igényeket. A virág szálankénti ára az ország különböző részein eltérő, kétszáz forinttól akár hatszáz forintig is terjedhet.

Tízszázalékos áremelkedés tapasztalható a virágtőzsdén, ami főleg az euróárfolyam változásának következménye, így a virágosok is drágábban szerzik be idén a krizantémot – mondta a Világgazdaságnak Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke. A virágárusok forgalma a temetők környékén 50 százalékkal is megnő, másutt pedig 15-25 százalékkal emelkedik október utolsó napjaiban és november elején – tette hozzá. Ilyenkor a legkeresettebb virág a kerti krizantém, a szálankénti ára 150 forintnál kezdődik, a csokrok jellemzően 700-800 forintba kerülnek. Az egyik sárospataki virágboltban a színes krizantémok ára 350–450 forint között van, a budapesti Új köztemetőnél pedig 400–600 forintot kérnek a virág száljáért.

A mindenszentek és a halottak napja közeledtével csak krizantémból többmilliós tétel érkezik Magyarországra, a legnagyobb felvásárlók ilyenkor az áruházláncok – mondta lapunknak Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke. Hozzátette: a hazai őstermelők nem képesek kiszolgálni a megnövekedett keresletet, ezért a virágok nagy része importból származik, főleg Hollandiából, Dániából és Belgiumból.

A SPAR üzleteibe idén nyolcezer karton virág érkezett, a legkeresettebb a sokvirágú krizantém 12 centiméteres cserépben – közölte Maczelka Márk, az üzletlánc kommunikációs vezetője. Adataik szerint a virágok és a mécsesek iránt ilyenkor megnégyszereződik a kereslet. A Tesco sajtóosztályán arról számoltak be, hogy csaknem 450 ezer darab virággal készülnek, főként krizantémmal, a vásárlók választhatnak szálas, csokros és cserepes termékek közül, amelyek szinte teljes egészében magyar termelőktől érkeznek hozzájuk. Emellett kapható még rózsa, korallvirág és csarab is.

„Ludányhalásziban a vállalkozásom üzleti modelljét úgy alakítottam ki, hogy az Ipoly partjáról akkor éri meg krizantémot árulni, ha a vásárlók helybe jönnek, nem nekem kell piacra járni és helypénzt fizetni” – mondta lapunknak Vonsik Imre, aki harminc éve foglalkozik a halottak napján legkeresettebb virág termesztésével. Hozzátette: idén várhatóan több mint kétezer virágot ad el. Árat már évek óta nem emelt, egy tő krizantém 200 forintba kerül, míg a nagybani piacon 180–300 forint között vannak az árak. Nagy a kereslet a sírdíszekre is, ezek ára borsosabb, mint a szálas virágoké vagy csokroké, akár 25 ezer forintba is kerülhet egy sírt díszítő kaspó.

Tavaly Magyarországon összesen 1280 hektáron foglalkoztak dísznövényekkel a termelők, az ágazat nettó árbevétele elérte a 10,2 milliárd forintot – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adataiból. A vágott virágból és a vágott zöld növényekből származó árbevétel elérte az 1,6 milliárd forintot, a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növényeké pedig hárommilliárd forint volt tavaly. A díszkertészeti ágazat éves szinten 120 milliárd forinttal járul hozzá a nemzetgazdasághoz, és nagyjából 25 ezer család megélhetését biztosítja.

Jót tesz a halloweennek az őszi szünet

A Játéksziget felmérése szerint a hatszáz válaszadó többsége ismeri az október 31-e éjszakájához kapcsolódó ünnep eredetét. A megkérdezettek több mint 80 százaléka töklámpást is készít, egyharmaduk be is öltözik egy-egy halloweenpartira, körülbelül ugyanennyien szabadtéri buliba mennek. A többség egy-kétezer forintot költ maskarákra, ám minden ötödik vásárló akár ötezer forintot is fizet jelmezekért, vámpírfogért vagy arcfestő szettekért. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.