Újrahasznosítás helyett még a lerakókban kötnek ki a használt napelemek

Újrahasznosítás helyett lerakókban halmozódhatnak a sérült, selejtes napelemek Magyarországon, de talán még korai kongatni a vészharangot: a mai fotovoltaikus panelek élettartama húsz-harminc év az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) kapott válasz szerint. Mivel a telepítésük mintegy tíz éve terjed a hazai háztartásokban, ipari méretekben pedig mintegy öt éve, nagyobb mennyiségben még tíz-tizenöt évig nem mennek tönkre.

A hulladékká vált fotovoltaikus paneleket a gyártónak, a külföldön előállított terméket pedig az első hazai forgalomba hozónak kell begyűjtenie és kezelnie, de ehelyett fizethetnek termékdíjat is. Ekkor a begyűjtést és a kezelést az ITM szervezi meg a költségvetési törvényben meghatározott keretből. Egész berendezés nem kerülhet lerakóba – közölte a minisztérium –, csak a nem hasznosítható részei.

A hulladék paneleket – mint elektronikai hulladékot – a hulladékudvarokban kell leadni. „Magánemberként érdeklődve vagy le tudom adni, vagy nem, egy raklapnyi sérült áruval pedig végképp meggyűlik az ember baja” – számolt be tapasztalatairól a Világgazdaságnak Szolnoki Ádám, a Manap szakmai szövetség elnöke. Az illetékes Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF) például mind a 17 hulladékudvara lakossági célú a lapunknak küldött válasz szerint, ezek egy átadótól csak két-három napelemtáblát vesznek át. Az FKF is azt tapasztalja, hogy Budapesten egyre több lakóingatlanon van napelem. A társaságtól a különböző anyagféleségeket szerződött, minősített partnerek szállítják el.

A napelem – mint elektronikai hulladék – jellemzően negatív haszonanyag – közölte lapunkkal a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. E negatívság azt jelenti, hogy a társaság még fizet is azért, hogy ezt a hulladékot a hasznosító befogadja. Az egyik ilyen üveghulladék-gyűjtő cég, az orosházi Re-Glass Kft. azonban nem vesz át napelemet, és annak az újrahasznosításával más sem foglalkozik Magyarországon Aszódi Ferenc ügyvezető igazgató szerint. A panelek üveg-, fém- és a műanyag részeinek szétválasztása ugyanis nincs megoldva, a szennyezett üveg pedig – mint magyarázza – nem olvasztható újra. Marad a lerakó. Ugyanez a helyzet a szélvédővel, a monitorüveggel és az LCD-képernyővel. Igaz, a napelemzúzalék útépítési anyaghoz való keverésében éppen a Re-Glass már elért eredményeket, de ilyen termékre – üvegaszfaltra – még nincs magyar szabvány.

A Nyugaton már kifejlesztett újrahasznosítás egyelőre drága és nagyon energiaigényes is – mutatott rá Szolnoki Ádám. Egy napelem tíz éve még négy-öt év alatt termelt annyi energiát, amennyire az újrahasznosításához szükség lesz, ma már csak egy-két év alatt, de ez is sok. Sok a termékdíjként Magyarországon kilogrammonként fizetendő 54 forint is – bár két éve még kétszer ennyi volt –, ez a szakember szerint háromszor több annál, mint amennyit a majdani újrahasznosítás indokolna. „Nem látjuk az egyértelmű termékutat, a feldolgozási stratégiát” – mondja.

Az ITM sem állítja, hogy van már átvehető nyugat-európai újrahasznosítási recept. „A kutatások elsősorban arra irányulnak, hogy a kinyert másodnyersanyagok olcsóbbak legyenek a piacon, mint a bányászatból származó primer nyersanyagok” – emelik ki. A kérdés most az, hogy a szétszerelést és újrahasznosítást hogyan lehet gazdaságosan elvégezni. Az újrahasznosított anyagok felhasználásával készített napelem környezeti lábnyoma mintegy harmada lehetne azokénak, amelyek nem újrafeldolgozott alkatrészekből készülnek.