Világgazdaság

További támogatást kaphat az egészségügy

A kormány kedden nyújtja be a 2021-es költségvetési törvény módosítására vonatkozó javaslatát – közölte a Pénzügyminisztérium.

A módosításoknál a Pénzügyminisztérium figyelembe vette a Költségvetési Tanács (KT) véleményét is, amely szerint a járvány harmadik hulláma miatt a büdzsének továbbra is a tervezettnél jobban kell támogatnia az egészségügyet és a gazdaságot.

A Költségvetési Tanács (KT) egyetért a 2021-es hiánycél 7,5 százalékra emelésével. A tanács a Világgazdasághoz is eljuttatott véleményében azt írta:

2021-ben is szükség van a gazdaság további élénkítését, a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását eredményező programokra, amelyek fedezetét a Gazdaságvédelmi Alap biztosítja.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Hozzáteszik: a gazdasági és költségvetési folyamatokat – a tavalyihoz hasonlóan – 2021-ben is a szokásosnál nagyobb mértékű kockázatok övezik. Ebből adódóan a Tanács tudomásul veszi, hogy a törvényjavaslat nagyobb mozgásteret teremt a kormányzat számára, ugyanakkor szükségesnek tartja kiemelni, hogyha a makrogazdasági feltételek alakulása megengedi, akkor a tervezettnél markánsabb hiánycsökkentés valósuljon meg.

Mint írják,

2021 már az újraindítás éve lehet, valójában minden gazdasági folyamat – a nemzetközi környezet mellett – attól függ, milyen ütemben nő a lakosság átoltottsága, milyen gyorsan oldják fel a korlátozásokat, és sikerül-e a vírus új, ismert-ismeretlen mutációit kordában tartani.

Azt is kiemelik, hogy az egészségügyi elmúltával, az annak ideje alatt a 2021. évi költségvetési törvényt érintően hozott kormányrendeletek hatályukat vesztik, így a továbbiakban már a költségvetési törvény jelen módosításával rendezik a járvány elleni védekezés fenntartásához és a gazdaság újraindításához szükséges minden büdzsét érintő intézkedés feltételeit.

Költségvetési Tanács Pénzügyminisztérium költségvetési törvény állami egészségügy