Nagy hatótávolságú, precíziós légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást az ukrán katonai irányítási és energetikai rendszerekre az orosz hadsereg – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.

Fotó: Szergej Szupinszkij / AFP

A tábornok szerint a támadás elérte célját, az összes kijelölt létesítmény eltalálták, a csapások célpontjait azonban nem nevezte meg. A frontokon történteket ismertetve Konasenkov azt mondta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk irányában és a „Luhanszki Népköztársaságban” két ukrán taktikai századcsoportot, továbbá két külföldi zsoldosalakulatot ért orosz támadás. Állítása szerint ennek következtében több mint 110 katona és harcos elesett, egy harckocsi, három páncélozott harcjármű, két kisteherautó és két egyéb jármű pedig megsemmisült.

Bombákkal ébresztették Kijevet az oroszok

Oroszország hatalmas rakétacsapásokat intézett Ukrajna egész területén, beleértve a fővárost, Kijevet is, ami áram- és vízkimaradásokat okozott – közölték ukrán tisztségviselők.

A luhanszki régióban, Liman irányában, három taktikai századcsoporttal megkísérelt ukrán támadást vertek vissza az orosz erők, több mint 170 ukrán katonát megölve, valamint három harckocsit, öt páncélozott harcjárművet és kilenc járművet üzemképtelenné téve. 

A beszámoló értelmében Donyeck irányában Oroszország hadserege az elmúlt nap folyamán több mint 60 ukrán katonát, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet és két járművet semmisített meg. Mikolajiv–Krivij Rih irányában ukrán taktikai századcsoportok négy támadást kíséreltek meg a Herszon megyei Pjatihatki, Cservoni Jar, Iscsenko és Zelenji Haj település felé, több mint 70 katonát és zsoldost, öt páncélozott harcjárművet, hét járművet és egy német Panzerhaubitze-2000 önjáró tüzérségi löveget veszítve. 

Videón, ahogy egy oroszok által indított rakéta a Moldovai Köztársaság területére esik

Ma reggel az ukrán légelhárító rendszer által lelőtt rakéta leesett a Moldovai Köztársaságban, az ukrán határon fekvő Naslavcea városának északi szélén.

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi erők nyolc ukrán vezetési pontot, 57 lőállásban lévő tüzérségi egységet, 136 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve négy lőszerraktárt. Az orosz légvédelem lelőtt 13 ukrán drónt, négy HIMARS- és Vilha-lövedéket, valamint hét HARM radarelhárító rakétát. 

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint 

az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 328 repülőgépet, 167 helikoptert, 2393 drónt, 384 légvédelmi rakétarendszert, 6213 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 879 rakétasorozatvetőt, 3540 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 6920 speciális katonai járművet veszítettek.