Több ezer embert küld el a Lufthansa, nem elég a profit
A Bloomberg számolt be róla, hogy a Deutsche Lufthansa AG 2030-ig 4000 adminisztratív munkahely megszüntetését tervezi. A légitársaság ezzel a döntésével kívánja javítani a jövedelmezőségi mutatóit. A vállalat közleménye szerint a létszámleépítés a digitalizálás, az automatizálás és a folyamatok konszolidációja révén fog megvalósulni. A Lufthansánál ez a legnagyobb leépítés a koronavírus-járvány óta.

Németországban tervezi a legtöbb elbocsátást a Lufthansa
A társaság célja, hogy 2028-ról 2030-ra több mint 2,5 milliárd euróra növelje a szabad cash flow-ját, és 15-ről 20 százalékra a tőkemegtérülési mutatóját. Az új célok Carsten Spohr vezérigazgató azon törekvéséhez kapcsolódnak, hogy a költségek visszafogásával javítsa a teljesítményt. Ez nem is meglepő, tekintve, hogy a befektetők az elmúlt két évben rendszeresen bírálták a társaságot amiatt, hogy nem tudta érdemben csökkenteni költségeit.
A Lufthansa csoport ugyan 127 millió eurós nyereséget ért el a hagyományosan gyengébb első fél évben, azonban a Lufthansa márkanév alatt végzett repülési tevékenységek ehhez kevésbé járultak hozzá. Tavaly ráadásul több sztrájk is nehezítette a légitársaság működését, és a pilóták erre a hétre is újabb munkabeszüntetést kezdeményeztek. A repülőgép-szállítások folyamatos késései szintén hátráltatják a Lufthansa flottájának megújítását és az üzemanyag-takarékosabb modellekre való áttérést.
További részletek az Origo oldalán olvashatók.


