Félmilliárd forint vadgazdálkodási támogatásra
Összesen 742 pályázatot támogatott az Országos Magyar Vadászkamara elnöksége – közölte a kamara. Az év eleji ülés apropója az Országos Vadgazdálkodási Alaphoz benyújtott pályázatokkal kapcsolatos végső döntés meghozatala volt, mivel a vonatkozó szabályok szerint erről legkésőbb január végéig kell határozni.
„A 2018-as pályázatok szakmai szempontból jobbak voltak, mint az előzők” – mondta Varga Gyula, az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság elnöke. Mint hozzátette, a vadászatra jogosultaknak a pályázataik összeállításában, és a bírálóknak is nagy segítséget jelentett az online pályázati és bírálati rendszer. Az átdolgozott pontozási szisztéma lehetővé tette a pályázatok közötti különbségek pontszámokban történő kifejezését, az elnökség részére a sorrendet ez alapján állította fel a bizottság.
Az elnökség 742 pályázatot támogatott, amelyek forrásigénye mintegy 515 millió forint. A testület megítélése szerint 93 pályázat nem érte el a támogatáshoz szükséges színvonalat, ezért ezeket elutasították. Valamennyi pályázó január végéig a megadott elektronikus címen tájékoztatást kap a döntés eredményéről, a kamara honlapján pedig a nyertes pályázatok adatai is elérhetők lesznek.