Megduplázhatja az exportját a Borsodi
Tizenkétmillió eurós, 3,7 milliárd forintos beruházást adott át pénteken a Borsodi Sörgyár, amelynek bőcsi üzeme így évi 1,8 millió után már évi 2,5 millió hektoliter sör gyártására lesz képes, egyben pedig az anyacég, a kanadai–amerikai Molson Coors regionális gyártóközpontjává válik. Vuleta Zsolt, a Borsodi ügyvezetője a Világgazdaságnak hangsúlyozta: vállalatközi értékesítéssel a csehországi, a horvátországi és nagy valószínűséggel a szerbiai piacot is Bőcsről láthatják majd el nemzetközi licenc alapján gyártott dobozos sörrel, ezzel jövőre akár meg is duplázódhat az exportvolumen, amely egyelőre a teljes termelés 10 százaléka.
A társaság tavaly 3 százalékkal nagyobb mennyiségű sört adott el, de az árbevétele 11,2 százalékkal, 40,9 milliárd forintra bővült. A korábbi évek jelentős veszteségének nagy részét is lefaragta a cég: tavalyi adózott eredménye már csak mínusz 138 millió forint volt, az idén pedig akár már nyereséget is termelhet. Vuleta Zsolt hangsúlyozta: átlag feletti volt a prémiumtermékeik iránti kereslet, miközben csökkentek a fajlagos költségeik, korszerű eszközök alkalmazásával pedig hatékonyabbá vált a gyártás. Az ügyvezető erre az évre is a tavalyihoz hasonló növekedést vár, igaz, a hűvös, esős május visszaesést hozott, de ezt kompenzálhatja a meleg nyári hónapok többletértékesítése.
A hazai kiskereskedelmi sörértékesítés háromnegyedét a dobozos csomagolású termékek teszik ki, ez is indokolta a doboztöltő gépsor telepítését. Szilva János, a társaság ellátásilánc-igazgatója a Világgazdaságnak kifejtette: a környező országokban még nem ilyen népszerű a dobozos sör, a hazai trendhez alapvetően kényelmi szempontok vezettek, illetve az üvegvisszaváltás csökkenő népszerűsége. Az új doboztöltő-kapacitás a jövőben akár 70 százalékban szolgálhatja a környező országok Molson Coors-tagvállalatainak ellátását, a fennmaradó rész pedig a belföldi értékesítést. Az új beruházás mintegy 10 százalékos fizikaiállomány-bővülést is hozott, tekintve pedig, hogy a mintegy 470 fős cégnél kétszázan dolgoznak a gyártásban, ez 20-25 új munkahelyet jelent. A szakember szerint a már említett országokon kívül a szlovákiai, idővel pedig a romániai és a bulgáriai piacra is szállíthatnak dobozos sört. A Borsodinál jelenleg a gyártás 68 százaléka a dobozos kiszerelés, 21 százalék az üveges, a többi hordós, amely csapolható formában kerül a vendéglátóhelyekre. Az Európai Sörgyártók Szövetségének felmérése szerint Magyarországon is az uniós átlagnak megfelelő 35 százalékot tesz ki az értékesítésben a vendéglátóipar, 65 százalékot pedig a kereskedelem. Abban Vuleta Zsolt és Szilva János is egyetért, hogy az ágazat fejlődését szolgálná, ha nagyobb lenne a vendéglátóhelyek részesedése.
Az idén először adta ki fenntarthatósági jelentését a Borsodi, ökológiai lábnyomának csökkentéséhez az új gyártósor érdemben hozzájárul, főként az energiafelhasználás csökkentése és a hatékonyabb vízfelhasználás révén. Besze Ágnes, a cég jogi és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője kiemelte: a gyártásból fakadó hulladék lerakásának teljes megszüntetése 2020-ra volt célként megjelölve, de azt már tavaly elérték.


