Zöldgazdaság

Az ENSZ-főtitkár szerint a világ legnagyobb gondja a klímaváltozás

A jelenkor meghatározó ügye az éghajlatváltozás, megfékezéséért a párizsi klímaegyezményben rögzített vállalásoknál többet kell tenni, mindenekelőtt meg kell adóztatni a szén-dioxid-kibocsátást – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár egy szerdai német lapinterjúban.

A portugál politikus – akit csütörtökön a németországi Aachenben Nemzetközi Károly-díjjal tüntetnek ki – a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt interjúban aláhúzta, hogy a szén-dioxid-kibocsátást az emberek terheinek növelése nélkül kell megadóztatni.

Elmondta, hogy a napokban érkezett vissza az ENSZ New York-i székhelyére Tuvaluról, egy Csendes-óceáni szigetországból, ahol évente 3 centiméterrel emelkedik az óceán vízszintje, és az emelkedés üteme egyre gyorsul, az ország legmagasabb pontja pedig csupán 5 méteren fekszik.

Kifejtette:

meg kell győzni a világot arról, hogy a globális felmelegedés mértékét – az iparosodás előtt korszak átlaghőmérsékletéhez képest – legfeljebb 1,5 Celsius fokra kell korlátozni,

és legkésőbb 2050-re el kell érni a társadalom és a gazdaság úgynevezett karbonsemleges – a szén-dioxid-kibocsátást a minimálisra csökkentő, a maradék kibocsátást ellentételező – élet-, illetve működésmódját.

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) legutóbbi jelentése alapján az klímaváltozás megfékezése az eddiginél is sürgetőbb, mert a folyamat a vártnál súlyosabb, ezt jelzi például, hogy az utóbbi négy év a rendszeres időjárási adatgyűjtés kezdete óta a legmelegebb négy év volt. Közben több országban „gyengül a politikai akarat” a folyamat feltartóztatására.

Fotó: AFP

Ezért ez az a pillanat, amikor a legnagyobb nyomatékkal fel kell hívni a figyelmet a klímaváltozásra. Ez „korunk meghatározó témája”, és az ENSZ számára a legfontosabb ügy, „abszolút prioritás” – mondta világszervezet főtitkára.

António Guterres az európai értékek képviseletéért és nemzetközi kapcsolatok alakításának multilaterális – többoldalú – együttműködésen alapuló módjának újjáélesztéséért és megerősítéséért végzett munkájáért kapja a Károly-díjat,

amellyel korábban mások mellett Ferenc pápát, II. János Pál pápát és Herman van Rompuy belga politikust, az Európai Tanács volt elnökét tüntették ki.

Arról is szólt, hogy a világ már nem egypólusú, de nem is többpólusú, hanem „kaotikus”, az pedig már most tudható, hogy „a dolgok rosszabbra fordulnak majd, amikor kibontakozik a negyedik ipari forradalom, a digitális forradalom”.

António Guterres 1995-től 2002-ig Portugália miniszterelnöke volt, 2002-től 2015-ig, ENSZ-főtitkárrá választásáig a világszervezet menekültügyi szervezetét (UNHCR) vezette.

 

éghajlatpolitika ENSZ-főtitkár António Guterres klímaváltozás
Kapcsolódó cikkek