BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is veszteséges Tokaj nagy borászata

Némileg csökkentette, de nem tudott szabadulni veszteségétől az egyetemi alapítványi tulajdonban álló Grand Tokaj Zrt. A cég növelte az árbevételét, mégpedig úgy, hogy a hordós értékesítése csökkent.

A honlapján szereplő adatok szerint a Grand Tokaj Zrt.-nek közel 70 hektáros saját szőlőterülete van, emellett mintegy ezerhektárnyi termőterületről több mint ezer kistermelőtől vásárolja fel a szőlőt. Mint emlékezetes, az állam 2021 augusztusában átadta tulajdonosi jogait a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítványnak. (Addig a tokaji cég volt az egyetlen olyan borászati cég, amelynek 100 százalékos tulajdonosa a magyar állam.) Az ügyvezetés módjának az egyszemélyes igazgatóságot határozták meg. A vezérigazgatói tisztséget tavaly január 1-jétől Rábai László tölti be, az ügydöntő felügyelőbizottság elnöke Szabó László, tagjai pedig Cseporán Zsolt és Sauska Keresztély.

Grand Tokaj Facebook
tokaj, bor, szőlő, ütetvény,
A palackos borok értékesítése növekvő arányú volt tavaly is.
Fotó: Grand Tokaj Facebook

Nettó árbevételként 3,079 milliárd forintot könyvelhetett el a cég, ez pedig 395,9 millióval volt több, mint 2021-ben. Belföldön a palackos borok értékesítése húzta feljebb a forgalmat: ebből 73 millió forinttal magasabb, hordós termékekből pedig 19 millióval alacsonyabb volt a tavalyi adat, mint az egy évvel korábbi. 

A hordós értékesítés már 2021-ben is csökkent, akkor 120,5 millió forinttal, miközben a palackos boroké 2021-ben 272,4 millióval haladta meg a 2020-ast.

A belföldi értékesítésből származó árbevétel így tavaly – beleszámítva az egyéb kategóriába sorolt eladásokat – 1,412 milliárd forint volt, 69 millióval meghaladva a 2021-es forgalmat. 

Az exportpiacokon 1,667 milliárd forintos árbevételt könyvelhettek el, 326,9 millióval meghaladva a 2021-est. 

A külpiaci bővülés a palackos késztermékek értékesítésének 325,5 millió forintos növekedése, valamint az egyéb tevékenységből származó bevétel 1,3 milliós növekedése eredőjeként jött össze.

Az elmúlt években csökkent a veszteség

Az exporton belül a legnagyobb szeletet az uniós országokba való értékesítés hasította ki: a közösség országaiba 1,413 milliárd forint értékben szállított a Grand Tokaj, míg az egyéb európai országok piacain 202 millió, Európán kívül pedig 52 millió forint értékben értékesített. 

A beszámoló részletezi a tavaly tevékenysége fenntartására, illetve fejlesztésre kapott vissza nem térítendő juttatásokat. Agrártermelési támogatásként 3,97 millió, agrárkörnyezetvédelmi célokra 2 millió, a költségek ellentételezésére pedig 62,58 millió forint forráshoz jutott a cég. Az agrártermelési támogatások között az egységes területalapú támogatás, az agrárkörnyezetvédelmi támogatások között pedig a zöldítési támogatásként végleges jelleggel kapott, a közvetlen termelést támogató juttatásokat számolták el. A Grand Tokaj a Jó magyar bor magyar, lengyel és német kampány elnevezéssel, borászati termékek promóciós program keretében pedig 23,7 millió forintot kapott.

Új korszak kezdődik a Grand Tokaj életében

A szüret előtt jelentették be, hogy az eddig állami Grand Tokaj Zrt. tulajdonjogát a megalakult Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány veszi át.

Jelentősen, 507,3 millió forinttal többet kellett elszámolnia a cégnek anyagjellegű ráfordításként, amit alapvetően a vásárolt energiahordozók 188,2 millió, a csomagolási, palackozási és borászati anyagok 169,4 millió forintja magyaráz. 

Szőlő- és aszúszem-felvásárlásra 9,2 millió forinttal fordítottak többet, mint 2021-ben.

A tárgyidőszakban az igénybe vett szolgáltatásként elszámolt költségek növekedése 119 millió forint volt, viszont a vagyonvédelmen 2,5 milliót, a logisztikai és mezőgazdasági szolgáltatásokon 3,4 milliót spóroltak az előző évi kiadásokhoz képest. 

Maradnak a borászati támogatások, de zöldcélokra is költeni kell belőlük

Évente közel 28 millió eurót használhatnak fel uniós támogatásként a szőlő- és bortermelők, ezenfelül további pályázati lehetőségek nyílhatnak számukra a vidékfejlesztési forrásokból is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.