BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az idén szárnyal a Malév

Az európai légitársaságok átlagát meghaladóan növelte utasainak számát a Malév az első negyedévben, s a járatok kihasználtsága is megelőzte a klasszikus versenytársakét - ecsetelte a nemzeti légitársaság fejlődését Nemes Ervin kereskedelmi vezérigazgató-helyettes. A bevételről nem közölt részleteket, mindössze annyit mondott, hogy a bázisul szolgáló előző év első negyedéhez képest a légitársaság javított teljesítményén.

A vezető figyelemre méltónak nevezte, hogy közel 10-15 százalékkal növekedett az utasok száma azokon a járatokon, amelyek a diszkont-légitársaságok által is kedvelt célpontokra viszik az ügyfeleket. Az átalakulást azonban folytatni kívánják, és várhatóan a tavaly év végén megkezdett költségcsökkentési program is jelentősebb hatást fejt ki. Februárban már 50 százalékos megtakarítást értek el - fűzte hozzá.

A Malév továbbra is kiemelt területként kezeli a kelet- és dél-európai térséget. A lakosságnak ugyanis mindössze 4-5 százaléka rendszeres légi utazó, míg például Nyugat-Európában 30 százalék fölött van ez az arány. A tágabb térségünkben rejlő piaci lehetőségek kiaknázását szolgálja, hogy  új, szezonális és egész évben közlekedő járatokat indítanak, egyebek között Dubrovnikba, Várnába, Podgoricába és Jekatyerinburgba. A közelgő SkyTeam-tagságra utalva bejelentette: közös üzemeltetésű kisebb (50 személyes) repülőgép közlekedik Lyonba.

A Malév sokat vár a kínai kapcsolattól. A nyár közepétől (feltehetően július végén, augusztus elején) beindul a heti három járat Pekingbe, és Sanghaj is a tervek között szerepel. A Hainan Airlinesszal - egyebek mellett - a pilótaképzésben és az árufuvarozásban is szoros együttműködést szeretnének kialakítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.