BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

CEGE: milliárdos üzletek

Tízmilliárd forintos beruházásokat tervez a következő négy-öt évben a CEGE Közép-európai Geotermikus Energia Termelő Zrt., a Mol Nyrt. geotermikus energiával foglalkozó leányvállalata. Kujbus Attila vezérigazgató lapunknak elmondta, a mindöszsze hatmillió forint törzstőkével alapított cég jelenleg feltőkésítés előtt áll.

A Mol a CEGE egyharmadát birtokolja, további egy-egy harmados részesedése az izlandi Enexnek, illetve az ausztrál Green Rocknak van. A CEGE fő profilját a villamosenergia-termelésre is alkalmas geotermikus erőművek létesítése és üzemeltetése jelenti, ilyen egységek azonban egyelőre nincsenek Magyarországon. A létesítést az nehezíti meg, hogy áram termelésére csak a 110-120 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletű hévíz alkalmas, s azt legalább 2000 méter mélyről lehet kitermelni. Kujbus szerint egy ilyen földtani kutatás körülbelül három évet vesz igénybe, amelyből egy-egy esztendőt a geológiai-geofizikai tanulmányok összeállítása és a szeizmikus kutatások emésztenek fel. Az előkészületekkel együtt további egy évig tartó fúrásokat csak azután kezdik meg, hogy a földtani lehetőségeket felmérték. Konkrét elképzeléseik vannak azonban a földtani kutatási fázis jelentős rövidítésére.

A CEGE anyavállalata, a Mol először 2002-ben kezdett bele hévízkutatási projektbe, amelynek tesztelt kútjai a Zala megyei Iklódbördöcén vannak. A faluban egy 2–5 megawatt teljesítményű erőmű megépítését tervezték, amelyre mintegy három-négy milliárd forintot szántak. A cég azonban tavaly úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi áramátvételi árak alapján az erőmű létesítése nem gazdaságos. „A zalai helyszín adottságai – a vízhozam és -hőfok tekintetében – jobbak, mint Ausztria két már meglévő geotermikus erőművének. Számításaink szerint azonban az áram átvételére adott állami támogatás nem lenne elegendő a projekt megtérülésé-hez. Jelenleg ez az összeg körülbelül tíz forintot tesz ki kilowattonként. A projektnek Németországban jobb esélye lett volna, mivel ott az állam mintegy 60 százalékkal drágábban veszi át a megújulóenergia-forrásból termelt áramot – mondta a vezérigazgató.

A cégvezető közölte, a CEGE tovább folytatja kutatásait, amelynek során az iklódinál is jobb adottságú helyszínt keres. Azt azonban egyelőre nem hozza nyilvánosságra a társaság, hogy az ország mely pontjain indulnak a projektek. A feltőkésítéssel párhuzamosan a vállalat külső forrásokat is szeretne bevonni a korábbi projekthez hasonlóan, amelyhez a Világbank biztosított kockázatitőke-fedezetet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.