Elegáns boltok zárnak be világszerte
A luxustermékek gyártóit sem hagyta érintetlenül a gazdasági válság. Egy tavaly év végén készült tanulmány szerint a legnagyobb cégek költségmegtakarító programok indításával igyekeznek elejét venni a kereslet szűkülésének. A költségcsökkentés olyan lépésekre kényszeríti a Louis Vuitton vagy a Bulgari és a hozzájuk hasonló márkák eladóit, hogy újabb boltok megnyitását halasszák el, vagy éppen a tőzsdei részvénykibocsátást tolják ki szebb napokra. A Bain & Co. gazdaságelemző társaság még októberben készült számítása szerint az idén akár 7 százalékkal is csökkenhet a luxustermékek 175 milliárd eurósra becsült piaca. A Vuitton például már be is jelentette, hogy új tokiói értékesítési központját nem tudja az idén megnyitni. Az olasz cipő-kereskedőház, a Salvatore Ferragamo az idén új boltjainak felét nem nyitja meg, így összesen csak 20 új helyen lehet majd a Greta Garbo vagy éppen Marilyn Monroe által kedvelt topánkákat vásárolni. Tavaly 45 üzletet nyitottak világszerte. A Ferragamo a tőzsdei bevezetést is – amelyet még 2008-ra tervezett – kénytelen most halasztani – jelentette be a minap a társaság vezérigazgatója, Michele Norsa. A Ferragamo tavalyi eladása várhatóan a megelőző évi szint közelében marad, 687,4 millió eurónál – tette közzé a társaság. A tanulmány készítői külön foglalkoztak a francia luxuscsipke-készítők helyzetével, a 100 milliós piac 80 százalékát uraló francia vállalatok 13 százaléka került csődhelyzetbe tavaly, a drága nyersanyagárak és az erősödő ázsiai konkurencia miatt. Várhatóan a piac recesszióba süllyed az idén, emiatt nagyszámú elbocsátásokra kell számítani – jelzi a Bain & Co. GT


