BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mínuszok a hazai PC-piacon

Hosszú évek óta először fordult mínuszba Magyarországon a személyi számítógépek értékesítése. A múlt év utolsó negyedében az asztali PC-k piaca az előzetes számok szerint nem kevesebb, mint 35 százalékkal esett vissza, de még az utóbbi öt-hat évben dinamikusan növekvő noteszgéppiac is 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi mutatóktól – válaszolta lapunk megkeresésére Fauszt Gábor, az IDC piackutató szakági elemzője. A visszaesés többféle okkal is magyarázható, egyfelől a központi közbeszerzést megkönnyítő szerződés csak decembertől tette lehetővé a szállítást, de nem könnyítettek a hazai és a nemzetközi márkagyártók helyzetén a céges megrendelők sem, mivel az utolsó negyedévben vélhetően a válság hatására visszafogták ilyen irányú beruházásaikat. (Ezt a termékcsoportot elsősorban üzleti felhasználók vásárolják.)

Nem voltak bőkezűbbek az egyéni vásárlók sem, akik ma már a hazai noteszgéppiac fő hajtóerejének számítanak, ezért következhetett be ebben a szegmensben is a visszaesés. Itt ugyanakkor jelentős piaci átrendeződés is megfigyelhető volt a vezető szállítók között,

a Fujitsu Siemens jelentősen vesztett részesedéséből, ez azonban azzal is magyarázható, hogy a cég változtatott eddigi márkastratégiáján, az olcsóbb kategóriákból egyre inkább a drágább gépek irányába kíván váltani – húzta alá az elemző.

A negyedév nyertese egyértelműen a HP, amely mind az asztali gép kategóriában, mind a noteszgéppiacon növekedni tudott, az előbbiben az egy évvel korábbihoz képest 9, az utóbbiban 50 százalékot javított. A notebookpiacon a cég első lakossági terméke, a Pavilion járult hozzá a forgalom jelentős növekedéséhez.

Éves szinten még a teljes magyarországi PC-piac is bővülni tudott, 2007-hez képest 8,2 százalékkal több, mintegy 195 ezer új gép talált gazdára, ebből 133 ezer volt a hordozható készülék. Ez utóbbiból ugyancsak nőtt még vagy 23 százalékkal az eladás. A noteszgéppiac fő szállítói közé tartozott 2008-ban a HP, az Acer, az Asus, a Fujitsu-Siemens és a Toshiba. Az asztali gépek értékesítése ugyanakkor éves szinten is mínuszban maradt, az eladott mennyiség 15 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. Az asztali PC-k magyarországi piacát meghatározó öt legnagyobb gyártó a HP, az Albacomp, a Fujitsu Siemens, a Dell és a DTK.

Tavaly jelent meg a PC-k között egy új kategória, a netbook. A kisméretű, kimondottan levelezésre és internetezésre szánt készülékek piaca még erőteljesen felmenő ágban van, ma már a teljes notebookpiac 15 százalékát képviseli Magyarországon. A múlt év utolsó negyedében 20 ezer darab talált itthon belőle gazdára, fő szállítója az Asus, az Acer és az MSI.

A héten jelentette meg globális PC-piaci felmérését is az IDC, ez hasonló tendenciákat mutat, mint nálunk. A világgazdasági fejlemények hatására az utóbbi öt év átlagosan 15 százalékos negyedévenkénti növekedését 0,4 százalékos visszaesés váltotta fel a múlt év utolsó negyedében. A hordozható gépek piacán is rendet vágott a válság, az év első három negyedében tapasztalt 40 százalékos növekedés az utolsó negyedévre 20 százalékra mérséklődött. Az év egészét tekintve összességében ugyanakkor még mintegy 10,5 százalékot nőtt a világ PC-piaca. Európa viszonylag jól tartotta magát, itt nem következett be visszaesés, igaz, a növekedés mértéke egy számjegyűre mérséklődött. A fő hajtóerő itt is a noteszgép, jót tett a piacnak a karácsonyi roham és a netbookokkal is kampányoló távközlési cégek év végi hajrája.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.