BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb vállalati elbocsátások Vas megyében

Újabb két cég jelentett be csoportos létszámcsökkentést, vagy jelezte leépítési a szándékát a munkaügyi központnak Vas megyében - közölte Kovács Péter, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szakmai igazgató-helyettese.

Sárváron a bőrdíszműves termékek előállításával foglalkozó Universal Magyarország jelentett be 52 fős elbocsátást, Szombathelyen pedig az elektronikai termékeket gyártó Plati Hungary Kft. jelezte, hogy 157 főt készül elküldeni.

Hozzáfűzte, a sárvári cégnél a dolgozók már meg is kapták felmondólevelüket, várhatóan február első hetében kezdődnek meg a tényleges elbocsátások. A leépítésben érintettek döntő többsége, 57 fő közül 49 fizikai munkakörben dolgozik.

Szombathelyen a Plati Hungary Kft.-nél az elbocsátani szándékozott 157 dolgozó közül 137 betanított munkás. A dolgozókkal már itt is közölték, hogy hamarosan megszűnik a munkahelyük.

A leépítéseket mindkét cég esetében a termékeik iránti külföldi kereslet csökkenésével indokolták a munkáltatók.

Kovács Péter elmondta: már megjelent az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 6 milliárd forintos válságkezelő csomagjának részeként egy pályázat, amely a munkahely megőrzését támogatja, és amelyre olyan cégek pályázhatnak, amelyek már bejelentették létszám leépítési szándékukat, de azt még nem hajtották végre.

Az első ilyen pályázatra, amelynek alapján például bér- és járulékkedvezményeket kaphatnak a bajba jutott cégek, január 23-tól lehet beadni a támogatási igényeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.