Csődre játszó vállalkozások
Lánctartozás. A pénzügyi válság elmélyülése, vagyis tavaly ősz óta 4 százalékról 5-re nőtt az építőiparban a felszámolási ráta, de ez az arány az év során akár 6-7 százalékosra is emelkedhet – figyelmeztetett Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója a társaság sajtótájékoztatóján.
Az építőipar, amelyben 66,8 ezer vállalkozás működik jelenleg, nagy likviditásigénye és bonyolult alvállalkozói struktúrái miatt régóta veszélyeztetett ágazatnak számít, amelyben ha egy-egy cég fizetésképtelenné válik, dominószerűen dőlhetnek be a neki hitelező vállalkozások. Tetézi a bajt, hogy az ágazat úgynevezett „fizetési morál indexe” is elmarad az országos átlagtól. Ez a mutató a nem fizető cégek hitelezői által kezdeményezett felszámolásokat veti össze a társaságok saját tulajdonosai által kérvényezett végelszámolásokkal. Ez utóbbi a megszűnő projektcégek miatt gyakori, ennek ellenére az építőiparban egy végelszámolásra még így is átlagosan két felszámolás jut, vagyis háromból két cég úgy szűnik meg, hogy kifizetetlen adósságokat hagy maga után. (Országosan az összes ágazatban átlagosan másfél felszámolás jut egy végelszámolásra.)
A legkritikusabb szakágazat az építőiparon belül az építés-kivitelezés, amelyben tavaly már az 5 százalékot is meghaladta a felszámolások aránya. Ezek a cégek pedig kifizetetlen számláikkal a nagykereskedőket és az építőipar többi szegmensét is magukkal rántják. „Amíg a kivitelezésnél nincs javulás, a többi építőipari ágazatban sem lehet erre számítani” – mondja Csorbai Hajnalka.
Trükköző tulajdonosok
Az építőipari cégek tulajdonosai az elmúlt években többféle lelépési technikát fejlesztettek ki, ezek segítségével megúszhatták számláik rendezését. A jól ismert trükkök között van a cég nevének és székhelyének megváltoztatása, vagy eladása egy hajléktalannak, akin hiába követelik a hitelezők a pénzüket.Az egykori cégtulajdonosok pedig akár egy óra alatt alapíthatnak egy másik társaságot, amely ott folytatja az adósságok felhalmozását, ahol az előzőek abbahagyták. Az építőipar egyes számú átváltozóművészének az Opten adatai szerint eddig 169 különböző cégben volt érdekeltsége, közülük 88-at számoltak föl, vagy áll most is ilyen eljárás alatt.
Az ezüstérmes kaméleonnak 68-ból 26, a bronzérmesnek 43-ból 20 cége ellen rendeltek el felszámolási eljárást, de akadt olyan üzletember is, akinek minden egyes eddig alapított vállalkozásához kirendelték a felszámolót. HB
Az egykori cégtulajdonosok pedig akár egy óra alatt alapíthatnak egy másik társaságot, amely ott folytatja az adósságok felhalmozását, ahol az előzőek abbahagyták. Az építőipar egyes számú átváltozóművészének az Opten adatai szerint eddig 169 különböző cégben volt érdekeltsége, közülük 88-at számoltak föl, vagy áll most is ilyen eljárás alatt.
Az ezüstérmes kaméleonnak 68-ból 26, a bronzérmesnek 43-ból 20 cége ellen rendeltek el felszámolási eljárást, de akadt olyan üzletember is, akinek minden egyes eddig alapított vállalkozásához kirendelték a felszámolót. HB-->


