Drasztikus fogyókúrába kezd a Panasonic
Leépítés. A világ első számú plazmatévé- és vezető szórakoztatóelektronikai gyártója, a japán Panasonic arról számolt be, hogy a márciussal végződő pénzügyi évét előreláthatólag 4,2 milliárd dollár veszteséggel zárja, noha korábban még nyereséget várt. A tetemes mínuszok miatt az alkalmazottak közel 5 százaléka, 15 ezer ember elbocsátását határozta el a cég, ezt 2010-ig hajtják végre, és főként a termelésben dolgozókat érinti majd.
A leépítések során 27 gyárat is bezárnak, közülük Japánban 13, máshol 14 üzemet érint a döntés. A társaság hat év után először lesz veszteséges, amit az erős jennel és a globális válság nyomán érzékelhető keresletcsökkenéssel magyaráznak. A jen 13 éve nem volt ilyen erős, így jelentősen visszaesett a japán cégek versenyképessége a konkurens dél-koreai társaságokkal szemben, amelyek számára most igen előnyös a gyengébb won.
A Panasonicnál a jövő sem ígérkezik rózsásabbnak, a cégvezetés a következő évre 15 százalékos bevételcsökkenéssel számol. „Értékesítésünk minden üzleti szegmensben zuhant az előző három hónapban, így a jelenlegi negyedévben is csökkenésre számítunk az eladások és a nyereségünk terén is” – nyilatkozta az üzleti jelentés kapcsán Makoto Uenojama, a Panasonic egyik igazgatója.
A Panasonic a kilencvenes évek eleje óta Magyarországon is jelen van önálló kereskedelmi leányvállalattal. A jelenleg 103 fős budapesti cég néhány éve regionális irányító szerepet is kapott az anyaháztól, azóta innen koordinálják a vállalat öt délkelet-európai képviseleti irodáját. Megkeresésünkre közölték, hogy eddigi információk alapján a leépítésekről szóló mostani bejelentés az itteni létszámot nem érinti. VG


