Káros az adatkiszivárgás
Nem jó, hogy nyilvánosságra kerültek a mobiltender értékelésével kapcsolatos adatok – reagált az elmúlt hetek fejleményeire Neuman Péter, a pályázatban érintett DreamCom Kft. vezetője. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) többféle frekvenciasávra is kiírt legfrissebb magyarországi mobiltenderén egyre felfokozottabb a várakozás, főként az esetleges újabb piaci szereplő kilétével kapcsolatban. Néhány hete kiszivárgott egy táblázat a negyedik szolgáltatói frekvenciára jelentkező négy cég (DreamCom, Mobinet, Invitel, Digi) ajánlatának értékeléséről, illetve a pályázatukban szereplő vállalásokról.
„Ez elindított egy összehangoltnak látszó nyilatkozatdömpinget, amelynek nem igazán értem a célját” – húzta alá Neuman Péter. „Azzal tisztában vagyok, hogy a már piacon lévő szolgáltatók egyike sem örül a tendernek, de egyáltalán nem biztos, hogy a pályázat sikertelensége esetén a frekvenciákat nekik ajánlja fel az állam” – tette hozzá.
Több ponton is kudarcnak tartják a tendert a nagy (inkumbens) szolgáltatók, egyrészt a nyilvánosságra került pályázati ajánlatok alapján keveslik a legesélyesebbnek vélt jelentkezők – köztük a DreamCom – által vállalt 47-48 milliárd forintnyi befektetési összeget, másrészt hibásnak tartják az ehhez kapcsolódó túl rövid hálózatépítési ütemezést. Neuman Péter megjegyezte: a pályázati kiírás tiltja a résztvevők számára, hogy az ajánlatukban szereplő adatokat nyilvánosságra hozzák, de annyit mindenképpen meg kíván jegyezni, a kiszivárogtató túlzottan leegyszerűsítette a táblázatot, így azok számos ponton nem helytállók.
A piaci reakciók sorában felmerült, hogy az ajánlattevők elég komolyak és tőkeerősek-e a projekt véghezviteléhez, sikeres működtetéséhez. A DreamCom vezetője ehhez csak annyit kívánt hozzáfűzni, ők felkészültek a feladatra, egyébként pedig nemritkán nagy cégek is elbuknak projekteket. Az nem lehet kifogás, hogy az újonnan piacra lépő esetleg a mostaniakétól eltérő üzleti –a így finanszírozási – modellel akar megjelenni.
Kérdésünkre, hogy az időközben egyre mélyülő gazdasági válság, a fokozódó pénzszűke nem lehetetleníti-e el az euróalapú, külső tőke bevonására építő stratégiájukat, Neuman Péter így válaszolt: nem sokkal rosszabb a helyzet, mint volt néhány hete, legfeljebb annak látszik. Elismerte, a forintárfolyam gyengülése nem tesz jót egy olyan vállalkozásnak, amelynek a jövendő bevételei forintban jelentkeznek, de a több száz új munkahelyet teremtő projekt költségeinek jó része szintén forintban keletkezik majd. Azt, hogy
a beruházásait viszont euróban finanszírozza, a tervezés során számításba vették.
Az új szolgáltatót csak a továbbadható 900 megahertzes frekvenciasáv érdekli az üzletből – így szól a további ellenérv. A DreamCom vezetője úgy látja, a spekuláció kivédésére kellő biztosítékot építettek a tenderbe. Hozzátette: egyébként is, ma még sem az uniós, sem a magyarországi szabályok nem teszik lehetővé, hogy ezen a frekvencián bárki is adatátviteli hálózatot építsen ki.


