BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldre tart a beszerzési társulás

Kereskedelem. Immár az ország területének 99 százalékát lefedi a tisztán magyar tulajdonú építőanyag-kereskedő cégek részvénytársaságaként működő, Új Ház Centrum elnevezésű beszerzési társulás. Kovács Tamás vezérigazgató tegnapi tájékoztatóján elmondta: a láncnak ma már 43 tagja van, a központon keresztül generált forgalom tavaly elérte a 24 milliárd forintot. Ez a teljes hazai építőanyag-kereskedelemnek durván 5 százaléka, ezt kívánják a későbbiekben megduplázni. A centrum szerepel az ország 3000 legnagyobb adófizetője és 500 legnagyobb forgalmú cége között.

A társulás 1996-ban mindössze öt taggal Győrben alakult, ám a tagság és ezzel együtt a hálózat folyamatosan bővült. A cégvezető szerint ennek elsősorban az az oka, hogy – tudatosan – kimaradtak az építőipart igencsak sújtó körbetartozások láncolatából, aggályosan ügyelnek a pontos fizetésre, és ezt a tagoktól is megkövetelik. A legfőbb kritérium az új belépőkkel szemben a pénzügyi stabilitás. A vállalat jelenleg mintegy 80-100 építőanyagot gyártó beszállítóval áll kapcsolatban.

A szövetkezésnek eddig csak a beszerzés koordinálása volt a célja – mondta a vezérigazgató –, mostantól azonban kiegészítő szolgáltatásokkal, például banki ügyintézéssel, szállítással, szaktanácsadással is foglalkoznak.

A közeljövő céljai között említette Kovács Tamás a külföldi terjeszkedést, elsőként Szlovákiában és Romániában, azt követően pedig Ukrajnában építenének ki hasonló hálózatot. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.