Matyi–Széles párbaj a Zsolnayért
Mindössze két érdeklődő szállt versenybe a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. (ZSP) kisebbségi tulajdonrészéért, amelyet a jelenlegi tulajdonos pécsi önkormányzat akar értékesíteni. A nyílt pályázatra az Alexandra Kiadót birtokló Matyi Dezső tulajdonában lévő Pécsi Direkt Kft. és a Teclima Magyarország Kft. adott be ajánlatot.
Mindössze 15 napjuk volt a befektetés iránt érdeklődőknek, hogy az 1,2 millió forintért kiváltott pályázati dokumentáció alapján elkészítsék ajánlatukat. A részleges privatizációs szándékot azzal indokolja a tulajdonos Pécs Holding Zrt., hogy a gyár problémáit az önkormányzat már nem képes megoldani. A ZSP lejárt kötelezettségeinek együttes összege a múlt év végéig 432 millió forint volt, ennek részét képezi – a szállítókkal szembeni kötelezettségeken túl – a 99 milliós adótartozás is.
Pécs az állami tulajdonú Zsolnay átvételekor 770 millió forintos adósságot fizetett ki, majd 846 millióért megvásárolta az ingatlanokat, s félmilliárdot biztosított a gyár költözésére. Ez utóbbit azonban végül nem erre, hanem a veszteségek kiegyenlítésére, a követelések teljesítésére volt kénytelen fordítani a ZSP. A tulajdonos decemberben döntött egy utolsó, 500 millió forintos tőkeemelésről, ennek feltétele a helyi adótartozás kiegyenlítése volt. A gyáregység, a termelési terület és a dolgozói létszám is túlméretezett a jelenlegi termeléshez képest, ezért van szükség tőkebevonásra.
A város tulajdonképpen olyan befektetőtársat keres, amely nemcsak a 49 százalékot venné meg, hanem együttműködne a többségi tulajdonossal a Pécs 2010 – Európa kulturális fővárosa központi helyszínének megvalósításában, amely a gyártóegység elköltöztetésétől függ, ennek becsült költsége 1,5 milliárd forint körül mozog. Matyi Dezső szándékáról csak annyit mondott a Világgazdaságnak: pécsi lokálpatriótaként azt szeretné, hogy a Zsolnay Zrt. újra méltó helyére kerüljön a világban és a magyar gazdaságban. A másik pályázó a Teclima Magyarország Kft., amelynek a Máltán bejegyzett Limatec Holding offshore cég a tulajdonosa. A társaság – önkormányzati források szerint – kapcsolódik a Hungarian Bus Zrt.-hez, amely Széles Gábor érdekeltségébe tartozik. Úgy tudni, mindkét pályázó a részesedéssel együtt a menedzsmentjogok megszerzéséhez is ragaszkodik.


